|
Kellemes
hangulatban tölthették el a szombat estét mindazok, akik eleget tettek
Eckstein-Kovács Péter szenátor, Boros János és Csoma Botond képviselőjelölt
meghívásának. A kolozsvári Kalandos Társaság Máramaros utca 58
szám alatti székházában ugyanis a Kolozsvári Állami Magyar Opera
fiatal művészei híres magyar operett-szerzők - Kálmán Imre, Lehár
Ferenc, Huszka Jenő, Szirmai Albert és Ábrahám Pál - műveiből
adtak elő fergeteges sikerrel részleteket. A két felvonás közötti
szünetben egy néző meg is kérdezte Eckstein-Kovács Pétertől:
ki lehet-e egészíteni az RMDSZ jelölt-csoportját, mert ha igen,
akkor „a politikusok és a művészek egészen kiváló csapatot alkotnak
majd a parlamentben". Bár néhányan megjegyezték, hogy a szünetben
röviden felszólaló politikusoknak énekelve kellene előadniuk mondandójukat,
utóbbiak erre nem vállalkoztak, arra viszont igen, hogy elmondják:
mit üzennek a választópolgároknak.
Boros János kifejtette: a
legutóbbi választásokon a magyar választópolgároknak mintegy fele
ment el szavazni, ha azonban november 30-án a távolmaradóknak legalább
a fele elmegy szavazni, akkor már nyert ügyünk van. Csoma Botond
az előadott operett-részletekre utalva kijelentette: ha a magyarság
megfelelő arányban vesz részt a választáson, és elegendő szavazatot
ad az RMDSZ-nek, akkor egészen biztosan véget ér a „cintányéros
cudar világ". Eckstein-Kovács Péter azt hangsúlyozta: bár a november
30-i választások névreszólóak, a szövetség jelöltjeire leadott
szavaztok az RMDSZ jelöltjeit támogatják, hiszen a töredékvoksok
visszaosztásakor még szerezhet mandátumot az RMDSZ bármelyik jelöltje.
Kós Ferenc vállalkozó, könyvkereskedő és kultúra-mecénás könyveket
hozott el ajándékba saját antikváriumából.
Az est során előkerült néhány
korsó bor is, amely csak tovább fokozta a kellemes operett-muzsika
keltette jó hangulatot. A szervezők hasonló eseményre várják az
érdeklődőket november 21-én, pénteken 19 órakor is, amikor a Zurboló
táncegyüttes előadását tekinthetik meg.
|