|
Teázás Csoma Botonddal és Szenczi Biankával a KIFOR szervezesében |
|
|
|
|
2008. november 27. |
Az ifjúsági szférában és a felsőoktatásban jelenlevő
problémák voltak a találkozó főbb témái, amely a Flowers Tea House teázóban
zajlott le. Az érdeklődő egyetemisták mellett részt vettek a Országos Magyar
Diákszövetség (OMDSZ), a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók
Szövetsége (RODOSZ), a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és a Kolozsvári
Hallgatói Önkormányzat (KHÖK) képviselői is.
A beszélgetés elején Csoma
Botond gratulált a hallgatókat képviselő szervezeteknek, mert sikerült elérniük
azt, hogy az egyetemisták ingyen utazhassanak haza szavazni.
A beszélgetés hangsúlya a
diákok érdekképviseletére tevődött és a politizálásba nem kívánt belebocsátkozni.
A képviselőjelöltek kijelentése szerint a diákoknak és diákszervezeteknek
szeretnének segíteni, Csoma Botondot idézve: „kialakítani egy párbeszédet a
helyi hatóságokkal és a magánszférával, amely segít a továbbiakban a különböző
célok megvalósításában."
A hallgatók hangsúlyozták, hogy az egyetemi
oktatás túlságosan elméletorientált, valamint kiemelték a szakmai
tapasztalatszerzés nehézségeit. „A cégek ritkán alkalmaznak diákokat szakmai
tapasztalat nélkül. Meg kellene teremteni a hatékony nyári szakmai gyakorlat
lehetőségét, amely bizonyos fokú szakmai tapasztalatot tud biztosítani, és az
egyetem elvégzése után megkönnyíti a munkahelykeresést." - fűzték hozzá a
diákok.
„Igyekszünk létrehozni olyan törvényjavaslatokat,
amelyek segítenek ilyen jellegű problémák megoldásában" - jelentette ki Szenczi
Bianka. „Ezek természetesen nem olyan eljárások, amelyek egyik napról a másikra
megvalósíthatóak, azonban valahol el kell kezdenünk." - egészítette ki Csoma
Botond.
A továbbiakban vitatott
témák: a diákok támogatása munkavállalás esetén, vagyis olyan programok
létrehozása, amelyekben a cégek ösztönözve legyenek diákokat alkalmazni, és
ezért adókedvezményben részesüljenek, továbbá a diákszervezeteknek nagyobb
hangot adni az oktatást illető kérdésekben, valamint a nagyobb mértékű
lakástámogatás biztosítása.
A KIFOR egész napos
ifjúsági kampánysorozata a Kolozsvári Vasutas Sport Club (KVSC) pályán folytatódott,
ahol a fiatalok a fiatalok drukkoltak a kolozsvári csapatnak.
|