Megszavazta július 14-i ülésén az idei támogatásokat a kulturális szervezetek számára Kolozsvár tanácsosi testülete. A költségvetésből közel 10 millió lejt költ el erre a célra az önkormányzat.  

Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármester elmondta, a tavaly a járvány miatt rengeteg projekt megvalósítása elmaradt vagy meghiúsult, ezért is tartja kiemelten fontosnak az önkormányzat a kulturális élet felélesztését. „Örömmel jelenthetem be, hogy a Kolozsvári Magyar Napok idén kapta a legnagyobb összegű támogatást az önkormányzattól, 680 ezer lejt, ami 150 ezer lejjel több mint a 2019-ben megítélt összeg. A Kolozsvári Magyar Opera vezetőségének egy rég dédelgetett álma, a Magyar Opera Napjai projekt is megvalósulhat az önkormányzat segítségével – erre a projektre 240 ezer lejt különítettünk el” – emelte ki az RMDSZ kolozsvári elöljárója.
A legnagyobb támogatást, 1,4 millió lejt a TIFF Nemzetközi Filmfesztivál kapja, a Kolozsvári Kulturális Központ Kultúra és változás című projektje 1,3 millió lejből valósulhat meg.

A magyar érdekeltségű pályázatok közül jelentős támogatást, 250 ezer lejt kap a Pont Csoport a Com’ON Cluj-Napoca 2021 projektje megvalósítására. A Corvineum Alapítvány miniévadjának megszervezésére 70 ezer lejben részesül, a Filmtettfeszt filmfesztivál megszervezését idén 35 000 lejjel támogatja az önkormányzat. A Kolozsvár Társaság Egyesület a 6. Zsidó Kulturális Hét megszervezése érdekében 20 ezer lejt kap a városi kasszából. A Korunk folyóirat, illetve a Gyopárka folyóirat megjelenésére idén 15 ezer, illetve 14 ezer lejt szán az önkormányzat.

A zene kedvelői számára készülő projekteket is felkarol a városvezetés: a Kolozsvári Magyar Opera egyesülete, a Kolozsvári Operabarátok Kör az intézmény különféle felvételeinek digitalizálására és archiválására 30 ezer lejben részesül. A Harmonia Cordis Egyesület két projektje is nyertes lett, egy gitárfesztivál megszervezésére, illetve egy online projektje megvalósítására kap 45 ezer, illetve 20 ezer lejes támogatást. Az Operettissimo Egyesület 30 ezer lejt kap a közönség bevonzására készülő projektje számára, a Confest Egyesület palotakoncertje megszervezésére pedig 20 ezer lejt kap. Az Egyházzene - Kolozsvár Egyesület a KlausenMusic 2021 című projektje számára 18 ezer lejben részesül.  

Az Ördögtérgye népdal- és néptáncfesztiválja 30 ezer lejes önkormányzati támogatást kap, a tanácsosok 10 ezer lejt ítéltek meg a Szarkaláb Kulturális Egyesületnek a Régiók Kolozsvári Találkozója projekt megvalósítására, ugyanennyi pénzt kap a Heltai Gáspár Alapítvány népzenekoncertek megszervezésére, illetve a Szint Kulturális Egyesület a Szent István Napi Néptánctalálkozó 23. kiadásának megtartására. A Farkas utcai református templomban megtartandó nyári koncertekre 15 ezer lejt különítettek el a tanácsosok.  

Oktatási projektek is nyertek a pályázati kiíráson, a Mathias Corvinus Egyesület 40 ezer lejben, az Argumentum Nostrum Egyesület az Anyó nyári óvoda keretében megtartandó gyerekfoglalkozásokra 70 ezer lejt kap.