A járványügyi szabályok betartásával munkatársaink továbbra is segítenek a magyar állampolgárság igénylésében és a hozzá kapcsolódó ügyek lebonyolításában.

„Az elmúlt években az Eurotrans Alapítvány Kolozs megyei munkatársai több mint 5000 honosítási kérelem lebonyolításában segítettek. Bár Kolozsváron van egy főkonzulátus, ahol közvetlenül is lehet intézni az állampolgársági ügyeket, úgy ítéljük meg, hogy az alapítvány által nyújtott kiterjedt és ingyenes ügyintézés nagy segítség, főként a megyeközponttól távolabbra eső települések lakóinak” – nyilatkozta Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Februártól újraindítják a kiszállásokat is, amikor egy-egy településen, helyben történik az adatok felvétele. Addig is emailben lehet küldeni a szükséges iratokat, tájékozatott az ügyvezető elnök.

Azok a személyek vagy családok, akik szeretnék megindítani a honosítási eljárásukat, illetve akik rendelkeznek már magyar állampolgársággal, és változás történt a családi állapotukat illetően (házasságkötés/válás, kisgyerekük született vagy magyar állampolgársággal rendelkező családtagjuk elhalálozott), segítséget kérhetnek a 0747-782906 vagy 0755-016091 telefonszámok egyikén. Ugyancsak lehetőség van a kolozs@rmdsz.ro email címen az online ügyintézésre is.

Kisgyerek születése esetén várjuk jelentkezésüket az Anyasági Támogatás és Babakötvény igénylése érdekében. Az anyasági támogatást kizárólag abban az esetben lehet kérelmezni, ha a kisbaba még nem töltötte be a hat hónapot és legalább egyik szülő már magyar állampolgár volt a születéskor. Az anyasági támogatás egyszeri juttatás, összege 64 125 forint (kb. 850 lej).