Az RMDSZ körösfői szervezetének választmánya szebbé szeretné tenni a község közterületeit, így az elnök kezdeményezésével önkéntes munkálatokat végeznek a község falvaiban.
Múlt héten Sárvásoron különböző
közterületeket, többek között a játszóteret, takarították és szépítették a
választmányi tagok. Az ötlet Bodis László, helyi RMDSZ elnök és
polgármesterjelölttől származik, aki úgy vélte sokkal hatékonyabb és
látványosabb munkát kell végezni az RMDSZ-nek a községben, annak érdekében,
hogy a politikai tevékenységüket is elismerjék méltóképpen a helyi lakosok. A
munkálatokat önkéntesen végzik a választmányi tagok, illetve minden olyan
lakost szívesen látnak, akik segíteni szeretnék a kezdeményezésüket.
Minden faluban javítani szeretnének a közterületek
kinézetén. A múlt héten Sárvásáron dolgoztak, a héten Nyársó közterületeit igyekeznek
rendbe rakni. A következőkben pedig Kalotanádas, illetve az utolsó projekt
Körösfő lesz.




