Annak ellenére, hogy választások elé nézünk, a munka nem állhat le. A Kolozs megyei tanácsosi tisztségnek ugyanúgy eleget kell tenni a mandátum végén, mint az önkormányzati ciklus elején, amikor elkezdődött a munka. Vákár István ma is, ahogyan tette ezt folyamatosan mandátuma elejétől, a megyét járja, és különböző problémákra keres megoldásokat.
Tegnap Vákár István, a Kolozs Megyei
Tanács alelnöke Magyarszovát községbe látogatott, ahol az aranykuti út
munkálatainak stádiumát tekintette meg. A helyieknek kiváltképpen fontos ez az
útszakasz, ezért is vállalta a Megyei Tanács, hogy pénzt utaljon ki erre a
munkálatra. Vákár István elmondta, hogy fejlett infrastruktúra nélkül egy
közösség nem lehet erős. Az
elkövetkezendő négy évben is nagy hangsúlyt fektetünk az infrastruktúrára.
Gyorsítanunk kell a közművesítést, a Kolozs megyei közüzemi szolgáltatások
fejlesztését, különös tekintettel a vidéki települések úthálózatára. – tette hozzá, a Kolozs megyei Tanács alelnöke.
A munkálatok szemügyre vétele mellett
a választópolgárokhoz is ellátogattak. Fontos
számunkra az, hogy milyen problémákkal küzdenek a megye magyar lakosai. Mi
megoldásokat keresünk ezekre a problémákra. Olyan megoldásokat, amelyekkel
teljesen megoldunk egy- egy problémát, vagy legalább enyhíteni tudunk rajta.
Fontos a lépésről- lépésre való építkezés. Nem hagyhatjuk, hogy a gyors munka,
a minőség kárára legyen. – fejtette ki Vákár István.




