Balla Ferenc megyei tanácsos elölt 1974-ben született Szamosújváron. 1992-ben érettségizett szülővárosában, majd később a Babeş–Bolyai Tudományegyetem közigazgatás szakán szerzett felsőfokú diplomát. 2006-ban kötött házasságot, két fiúgyermek édesapja.
Jelenlegi munkahelyén, a
Kallós Zoltán Alapítvány igazgatójaként 1995 óta dolgozik, az eltelt húsz év
alatt alapítványuk célkitűzéseit követve mindvégig a szórványmagyarság érdekeit
és a térség fejlesztését tartotta szem előtt. Vallomása szerint a
szórványhelyzetet nem hátrányként, hanem feladatként fogták fel. További
célkitűzésének érzi, hogy a magyar nyelvi és kulturális határokat a régióban
megvédjék. Éppen ezért 1999-ben, 25 év szünet után négy gyermekkel beindították
a magyar óvodát és elemi iskolát Válaszúton, 2013-ban pedig a Mezőgazdasági
Szakiskolát, így idén már 120 diák tanulhat anyanyelvén a Szórványkollégium
segítségével.
2011-ben felavatták a
Kallós Zoltán Néprajzi Múzeumot, amely évente hat-hétezer látogatót fogad. Ezt
kövtően 2012-ben elkezdődött a nagysármási magyar nyelvű oktatás felkarolása,
és az ottani szórványkollégium beindítása. 2013-ban kezdeményezték a népi
hangszeroktatást Kolozsváron, ahol jelenleg 85-ön tanulhatnak szakképzett
oktatóiktól. Huszonöt éve rendszeresen megrendezett táboraik és kulturális
tevékenységük által a hagyományos magyar népi kultúrát népszerűsítik.
Politikai tevékenységét
2006-ban kezdte az RMDSZ bonchidai tanácsosaként. Fontosabb eredményeiknek
tartja, hogy negyven év szünet után megint magyar alpolgármestere van Bonchida
községnek, valamint a magyar történelmi egyházak projektjeinek és az anyanyelvű
oktatásnak a támogatását.
Lényegesnek tekinti a
mezőségi falvak magyar közösségeinek összefogását, a régióbeli szociális
szempontból hátrányos helyzetű magyar családok segítését, ezért 2010-ben a
CESCI segítségével elindult Mezőségi Civil Műhely projektcsapatában vállalt
szerepet. A műhely legfőbb céljai: a Mezőség problémáinak feltárása, a térség
civil kezdeményezései közötti kapcsolat kialakítása, egyes helyi műhelyek közös
munkájának támogatása a régió fejlesztése és a
lakosság megmaradásának érdekében, hálózati együttműködés kialakítása stb.
Forrás: www.szabadsag.ro




