Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Lőrinczi Zoltán, Kolozs megyei tanácsos kedden Körösfő községbe látogatott, ahol a Bódis László, polgármester-jelölttel és a tanácsos-jelöltekkel a választópolgárokhoz látogattak el.
Erős magyar képviseletet
szeretnénk a helyi önkormányzatokba, ezért minden településen segítjük a helyi
jelölteket. A megye minden magyarlakta településén szükség van magyar
képviseletre, tekintve, hogy magyar érdekeket és értékeket csak magyar ember
tud kellő képen képviselni.– nyilatkozta Vákár István.
A
polgármesterjelölt kiemelte, hogy fontosnak tartják a község fejlődését. A
magyarok itthon maradásának egyik legalapvetőbb feltétele az élhető környezet. Olyan környezetet szeretnénk kialakítani,
ahol mindenki itthon érzi magát, ahol a gyerekeink biztonságban
felnőhetnek. Az elkövetkezendő négy
évben nagy hangsúlyt fogunk fektetni a családbarát környezet kialakítására, az
idősek támogatására, illetve a különböző rendezvények megszervezésére.-mondta
Bódis László.




