Rácz Levente kolozsvári tanácsos jelölt 1990-ben született Kolozsváron. Középiskolába a Báthory István Elméleti Líceumba járt, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kémia és Vegyészmérnöki Karán folytatta tanulmányait, ahol jelenleg doktorandusz hallgató. Egyetemistaként prioritás volt számára hogy a KMDSZ Kémia Karon működő szakosztályát, a KOMIX-ot újra fellendítse, négy évig ezen diákszervezet keretében tevékenykedett. A kolozsvári magyar közösségi élet mindig nagyon fontos szerepet játszott az életében, ezért családjával több ízben is támogatták például a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatát vagy a KMDSZ Diáknapokat.
Fiatal vállalkozóként
maga is szembesült az üzletvezetés és indítás nehézségeivel. Személyesen
megtapasztalta, hogy mekkora terhet jelent az induló vállalkozásoknak a
bürokrácia és a változékony szabályozási keretrendszer.
Úgy gondolja,
sürgősen pótolni kell az éjszakai tömegközlekedés hiányosságait, hogy
Kolozsvár valódi huszonnégy órás város legyen. Ez a kezdeményezés a diákok és
az egyetemisták igényének tesz eleget, hiszen ez a nyugat-európai nagyvárosokban
már egy bevált és jól működő rendszer, ráadásul költségcsökkentő hatása van.
Ugyanakkor a fiatalokat is a tömegközlekedés folyamatos használatára buzdítja.
A civil-ifjúsági
szervezeteknek saját székházra van szüksége: dolgozni fog a Magyar Ifjúsági
Központ megvalósulásán. Szeretné, ha az összes hivatalos ügyet egyetlen
„ablaknál” el lehetne intézni sorbanállás nélkül. Ugyanakkor szerinte a
gazdasági élet szereplőivel partnerséget kell kötni, mert az innovatív, fiatal
vállalkozói réteg képezi a város motorját. Segíteni kell a munkahelyteremtésben
élen járó vállalkozásokat egy speciális, adókedvezményt is tartalmazó
önkormányzati csomaggal.
„Azért fogadtam el a
jelöltségre vonatkozó felkérést, hogy a fiatalok szempontjai minél
közvetlenebbül érvényesülhessenek a hétköznapi politikai döntésekben. Ha ott
leszünk, kiállhatunk az egyetemistákért és a fiatal családokért. Kitartó
munkával és összefogással a továbbiakban is saját, erős képviselete lehet a
kolozsvári ifjúságnak” – fogalmazott.
Forrás: www.szabadsag.ro




