Vákár István megyei tanácsos jelölt 1973-ban született, végzettsége szerint kertészmérnök, agrártudományi doktori címmel is rendelkezik. 1992 óta az RMDSZ tagja, 2008-tól megyei tanácsos, frakcióvezető, majd a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, 2014–2015 között egy éven keresztül elnöki jogkörrel bíró alelnök.
A kultúra és társadalomszervezés terén támogatja a kolozsvári Transilvania Filharmónia törekvéseit, a Művészeti- és Néprajzi Múzeum gyűjteményeinek szakszerű megőrzését, bővítését és folyamatos kiállítását, a Kolozsvári Magyar Napokat, falunapok szervezését megyeszerte.
Szeretné elérni, hogy ifjúsági, egyházi és civil szervezeteink minél nagyobb mértékű támogatásban részesüljenek a megyei költségvetés kereteiből, meghirdetett pályázati alapokból. Úgy gondolja, a turizmus fejlesztése érdekében időszerű a „Só útja” Kolozs megyei szakaszának kialakítása (Torda–Kolozs–Szék–Dés útvonalon), a Tordai-hasadék turisztikai központtá való fejlesztése, kulturális központ létrehozása a válaszúti kastélyban, a Hója erdő rendbe tétele.
Megyei tanácsos kollégáival a következő négy évben az elkezdett munka folytatását tűzték ki célul, egy élhető, fejlett és versenyképes Kolozs megye megteremtésén szeretnének munkálkodni. Céljaik eléréséhez erős magyar önkormányzati képviselet szüséges mind a megyei tanácsban, mind a községi és városi tanácsokban.
Forrás: www.szabadsag.ro




