7 Kolozs megyei tanácsosi mandátuma és 5 Kolozsvár városi tanácsosi mandátuma van az RMDSZ-nek

Az idei helyhatósági választások eredményei javultak a 2012-es választásokhoz viszonyítva, hisz az elkövetkezendő négy évben a Kolozs Megyei Tanácsban 7 tanácsos, a kolozsvári helyi tanácsban 5 tanácsos fog tevékenykedni a magyarság érdekeinek megfelelően.

A mai sajtótájékoztatón Csoma
Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke elmondta a választási eredmények kedveznek nekünk, bár szavazatok száma csökkent
2012-hez képest a százalékok nőttek, és ennek köszönhetően erősebb
önkormányzati képviselete lesz az RMDSZ-nek, ugyanis 7 megyei tanácsos és 5
városi tanácsos jutott be az önkormányzatba.

Hálásak vagyunk minden magyar és román embernek, akik
ránk szavaztak. 2012-höz képeset egy tanácsossal többet tudtunk bejuttatni az
önkormányzatba. Megkerülhetetlen önkormányzati képviseletet szerettünk volna, bár
ezt nem tudtuk megvalósítani, mégis büszkék vagyunk arra, hogy idén négy
tanácsos helyett 5 tanácsosa lett az RMDSZ-nek a kolozsvári városi tanácsban
, nyilatkozta Horváth
Anna.

 Deák Ferenc, a Kolozs megyei
RMDSZ ügyvezető elnöke kiemelte a megye többi településein elért eredményeket
is. 46 településen indítottunk helyi
tanácsosi listát és ebből 43 településen sikerült bejutni a tanácsba. Ami a
polgármestereket illeti 14 polgármesterjelöltünk volt és ebből 8-an
foglalhatják el a polgármesteri széket, illetve egy településen támogattunk egy
polgármester jelöltet és neki is sikerült megszerezni a leadott szavazatok
többségét. 2012-höz képest két megyei tanácsossal sikerült többet bejuttatni.
Az előző mandátum alatt 141 tanácsosa volt az RMDSZ-nek megyeszerte, idéntől
143 tanácsos lesz összesen az önkormányzatokban.