A múlt héten fogadta el a Kolozs Megyei Tanács a szakbizottságok összetételét. A szakbizottságok megalakulása után Balla Ferenc és Lőrinczi Zoltán elnöki tisztséget tölt be, míg Szőcs Endre titkárként tevékenykedi a szakbizottságokban.
Az RMDSZ frakció a Kolozs Megyei
Tanácsban a következő szakbizottságokban vesz részt: Deák Ferenc a jogi és az
urbanisztika szakbizottság tagja, a gazdasági és pénzügyi szakbizottságban
Szőcs Endre titkári minőségben fog tevékenykedni, Enyedi Tamás a vagyonkezelő szakbizottság érvényesülhet majd, Keizer Róbert az
egészségügyi bizottság tagja, Balla Ferenc az oktatási szakbizottság elnöke
ként tevékenykedik, illetve Lőrinczi Zoltán a mezőgazdasági szakbizottság
elnöke lett.
Összességében
elmondhatom, hogy elégedettek lehetünk a szakbizottságokban betöltött
tisztségekért. Két elnöki és egy titkári címet is szerezhettünk, annak érdekében,
hogy az elkövetkezendő négy évben minél többet tehessünk Kolozs megyéért, a
Kolozs megyei magyar közösségekért. – mondta Deák Ferencz, a Kolozs megyei
RMDSZ ügyvezető elnöke, frakcióvezető.




