Hegedüs Csilla: több megbecsülést érdemelnek azok, akik gyermekeinket nevelik

Nem hagyhatjuk, hogy a román állam továbbra is méltatlanul bánjon a pedagógusokkal – jelentette kiHegedüs Csilla, az RMDSZ Kolozs megyei képviselőjelöltje ma, november 28-án. Rámutatott: a Szövetség nagyobb fizetést és kedvezőbb feltételeket akar biztosítani a tanügyben dolgozóknak. „December 11-én azért kell elmennünk szavazni, hogy megadjuk pedagógusainknak az esélyt a jobb megélhetésre, és vonzóvá tegyük a tanári szakmát a fiatalok körében is” – hangsúlyozta a képviselőjelölt.

Hegedüs
Csilla elmondta: román-magyar szakos tanár nagyapjának
köszönhetően pontosan tudja, hogy milyen az ingázó tanárok
sorsa, mert látta, ahogyan évtizedeken át hajnalban kelt, és
naponta oda-vissza utazott, hogy taníthasson. Hozzátette: emellett
azzal is tisztában van, hogy a faluban nagyon megbecsülték, a
tanítványai pedig éveken át visszajártak hozzá. „Nekem
is volt egy fizikatanárom, Tellman Jenő, akit nagyon szerettem, és
akitől emberként és tanárként egyaránt nagyon sokat tanultam.
Amikor ő megjelent az osztályban, érezhető volt a feléje
irányuló tiszteletünk és csodálatunk
”
– magyarázta a képviselőjelölt, majd hozzáfűzte: „azt
szeretném, ha a mai tanárokat is ugyanígy megbecsülnék és
szeretnék a gyerekek, ehhez viszont meg kell erősíteni a
társadalmi státusukat, és ennek az egyik módja az, hogy rendes
fizetést kapjanak. Náluk van az erdélyi magyarság jövőjének a
kulcsa, hiszen ők azok, akik a gyerekeinket nemcsak tanítják,
hanem nevelik is, és ha ők a mai társadalmi kihívásokhoz
igazítják az oktatást, versenyképes, felkészült fiatalokkal
gazdagodna a felnőtt társadalom.”

A
Szövetség a gyermekközpontú, minőségi oktatás megteremtéséért
folytatott kezdeményezései mellett a pedagógusok érdekeit is szem
előtt tartja, kiemelt figyelmet fordítva a pályakezdőkre, hiszen
napjainkban az tapasztalható, hogy egyre kevésbé vonzó számukra
a tanári szakma, de ezen december 11-én változtathatunk –
mutatott rá Hegedüs Csilla. „Az
iskolában eltöltött órák mellett sokszor otthoni felkészülésre
is szükség van, de külön teherként nehezedik a tanárok vállára
a tananyag megfelelő átadásának kidolgozása is. A leadandó
anyag a legtöbb osztályban meghaladja a gyerekek szintjét, a
feladatok nehézsége, illetve a tankönyvek elévültsége miatt
külső forrásokat kell felkutatniuk és felhasználniuk, hogy
megfelelően, gyerekközpontúan taníthassák az anyagot. Ez egy
elkötelezett tanár esetében rendkívüli erőfeszítést jelent,
így nem csoda, hogy ennyire alacsony fizetésért nem kecsegteti
őket a szakma” –
szögezte
le.

A
Kolozs megyei képviselőjelölt hozzátette: „elértük,
hogy néhány évtizednyi munka és vizsgák után elfogadható
fizetés jusson a tanároknak, de a pályakezdők bérezését is
rendeznünk kell. A Szövetség kezdeményezi az oktatásban dolgozók
25 százalékos béremelését a következő négy évben, ez
hozzávetőlegesen 12 600 magyar tanárt érintene. December 11-én
be kell bizonyítanunk, hogy törődünk azokkal, akik gyerekeink, ez
által pedig a magyar közösség jövőjét építik.”