Kolozs megye, a jövő!

László Attila szenátor-jelölt Kolozs megyei körútját kalotaszegi településeken indította. 2016 november 10-én Bánffyhunyadon Búzás Fekete Mária alpolgármesterrel, Kalotaszentkirályon Póka András György polgármesterrel, Körösfőn Bódis László polgármesterrel, Egeresen Both György alpolgármesterrel, Magyarkapuson Rácz P. Zoltán alpolgármesterrel találkozott.

Az
önkormányzati vezetőkkel és a helyi közösségek tagjaival
részletesen áttekintették azokat a problémákat, amelyekkel
Kolozs megye települései szembesülnek, és sorra vették a
megoldási javaslatokat.

László
Attila elmondta: „Az
elsődleges kérdés az, hogy milyen törvénymódosításokkal
tudjuk segíteni az önkormányzatokat. Emellett a találkozók,
beszélgetések arra is rávilágítanak, hogy az RMDSZ-nek mire kell
hangsúlyt fektetnie a vidékfejlesztés valamint társadalomszervezés
terén. Ezeket a meglátásokat képviselni fogom minden olyan
testületben, amelynek tagja vagyok, és továbbítani fogom a
kollégáknak, akik egy-egy konkrét kérdéssel foglalkoznak.
Amennyiben lesznek minisztereink az új kormányban, lesznek
eszközeink arra, hogy megadjuk az önkormányzatoknak azt a központi
segítséget, amelyre igényt tartanak. 
Az
én szakterületem az egészségügy, tehát nagyon jól átlátom,
milyen nehéz helyzetbe kerültek a vidéki települések. A
nagyvárosokban sem fényes a helyzet, de a vidéki településeken
élők közszolgáltatásokhoz való hozzáférésének gondjait
azonnal meg kell oldani!”

Az
önkormányzati vezetők ismertették László Attilával a
települések fejlesztésére vonatkozó terveket, elmondták, miben
látnak lehetőséget a térséget érintően, és kitértek azokra a
hatályos jogszabályokra, amelyek nehézkessé teszik a települési
és megyei közigazgatás működését.

Többször
elhangzott, hogy a munkahelyteremtés, a szociális ellátórendszer
megfelelő működésének biztosítása, a vállalkozások
támogatása, az ügyintézés egyszerűsítése, a kisebbségi jogok
érvényesítése, a kulturális és oktatási intézmények
költségvetésének növelése prioritást jelent.

László
Attila szerint az egyedi problémák megoldásának is a folyamatos
konzultáció a titka, mert sok esetben a megyei önkormányzat és
az illetékes minisztériumok közreműködésére is szükség van.
Azt viszont mindenki látja – fogalmazott László Attila –, hogy
a megfelelő infrastruktúra biztosítása nélkül sem a falvak, sem
a városok nem tudnak fejlődni. Nincs megfelelő vonat
összeköttetés, az országos úthálózat elavult. Hiába oldja meg
a megyei önkormányzat az alacsonyabb rangú utakat érintő
problémákat, ha nincs autópálya, és emiatt Bánffyhunyad és
Kolozsvár között csúcsidőben alig lehet közlekedni. Egész
Kolozs megye számára fontos ennek a szakasznak a tehermentesítése,
és persze az is, hogy legyen megfelelő összeköttetés
Nyugat-Európa felé. Éppen ezért az RMDSZ csak azt a nagy pártot
fogja támogatnia a kormányalakításban, amelyik garanciát vállal
végre az erdélyi autópályák befejezésére.

Kolozs
megye országos viszonylatban nagyon jó gazdasági mutatókkal
rendelkezik, erre büszkék lehetünk. Az viszont biztos, hogy jobbak
is lehetnének a megye gazdasági mutatói, amennyiben Kolozsvár
mellett más települések fejlődése is jobban fellendülne. A
vidék fejlődésének legnagyobb akadálya jelen pillanatban a nem
megfelelő közlekedési lehetőségek, és a kisvárosok és falvak
infrastruktúrájának központilag átgondolt modernizálásának
elhanyagolása. Hiába hoznának létre nagy cégek telephelyeket
vidéken, ha nehezen jut oda a nyersanyag, nem megfelelő a
vízhálózat, nem megbízható az elektromos hálózat, és nem
találnak munkaerőt, mert a fiatalok jobb életkörülményekre
vágynak, és inkább külföldön próbálnak szerencsét.

Az
elvándorlás fontos kérdés. Minden téren gondot okoz. A
gazdálkodás vonzó tevékenység lehetne a fiatalok számára,
amennyiben végre az állam megadná azt a segítséget az
önkormányzatoknak, amelyre szükségük van a megfelelő feltételek
biztosításához. Az RMDSZ egyik javaslata, hogy a családi
vállalkozások részesüljenek 50 ezer euró pénzbeli, és három
évi adómentességet biztosító támogatásban. Nehéz úgy
fejleszteni, hogy Romániában az európai és hazai vidékfejlesztési
támogatásokra vonatkozóan nincs támogató intézményi környezet,
nem hozzáférhetőek az információk, minden túlbürokratizált.

Amennyiben a
fejlődéshez szükséges infrastruktúra biztosított, már csak a
megfelelő szakértelemre van szükség. A nagyvárosok vidékére
nem szabad úgy tekinteni, mint ahol csak mezőgazdasági tevékenység
folytatható. Megfelelő szakoktatással arra is lehetőség van,
hogy könnyűiparban gondolkodhassunk, sőt, az internet korában
bizonyos típusú szolgáltatások terén is komoly lehetőségek
kínálkoznak.