Kolozsváron is megmozdulást szerveznek a vásárhelyi katolikus gimnáziumért

A marosvásárhelyi katolikus iskola igazgatójával és tanulóival szolidaritást vállaló kolozsváriakat hívja a kincses város főterére a Római Katolikus Státus Alapítvány.

A
ma 15 órától kezdődő tiltakozó nagygyűlésen a történelmi
magyar egyházak képviselőinek beszédei, közös ima és ének
hangzanak el, majd a résztvevők együtt olvassák fel Reményik
Sándor Templom
és iskola
című
versét.

A
Kolozs Megyei RMDSZ támogatásával sorra kerülő megmozdulás
szervezői arra kérik a résztvevőket, hogy ne hozzanak magukkal
zászlót vagy pártpolitikai szimbólumot, elegendő egy szál
gyertyát és egy könyv, amivel a római katolikus gimnázium
könyvtárának megalapítását segítik elő.

A
korrupcióellenes ügyészség (DNA) hivatali visszaéléssel
gyanúsítja és  hatvan napos hatósági felügyelet alá
helyezte Tamási Zsolt-Józsefet, a II. Rákóczi Ferenc Római
Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatóját. Az ügyben Maros
megyei főtanfelügyelő is érintett.

Forrás: www.maszol.ro