László Attila folytatja megyei körútját

2016 október 17-én László Attila szenátorjelölt Aranyosgyéresen, Tordaszentmihályon, Várfalván, Harasztoson és Tordatúron folytatta Kolozs megyei körútját.

„Kolozsvár
és Marosvásárhely között botrányosan rossz a közlekedés.
Gyakorlatilag két lehetőségünk van: vagy buszra ülünk, vagy
saját autóval megyünk. Vasúton több időbe telik megtenni a két
megyeszékhely közti száz kilométert, mint repülővel eljutni
Londonba. Hiába jó Kolozs megyében az infrastruktúra, ha nem
folytatódik Maros megyében. A rövid autópálya-szakasz és a
vasút Aranyosgyéresig használható. Ennek következtében a megye
dél-keleti településeit Kolozsvárral összekötő főút most is
túlterhelt. Ez a helyzet is jól szemlélteti, hogy 2016-ban
bizonyos problémákat csak regionális szinten lehet orvosolni.
Erdélyben kell gondolkodnunk, a Kolozs megyei megvalósításokat
egész Erdélyre ki kell terjesztenünk, ha nem csak félmegoldásokat
akarunk látni.”
– mondta el László Attila az elhúzódó
útjavítási munkálatokra vonatkozó kérdésekre válaszolva.

A
találkozók alkalmával többször megfogalmazódott, hogy az RMDSZ
jelöltjei olyan Erdélyt építenek, ahol a nagyvárosokban és a
falvakban élők életkörülményei egyaránt javulnak. Ebből a
szempontból is prioritást jelent a közlekedés, hiszen a
nagyvárosok és vidékük települései közötti utat sokan naponta
megteszik. A megyei utak korszerűsítése a balesetek megelőzése
és az utazási idő csökkentése miatt elsőrendű kérdés; az
autópályák, gyorsforgalmi utak és körgyűrűk megépítése
pedig a közlekedési dugók megszüntetése, illetve a megyei utak
tehermentesítése szempontjából fontos.