2016. november 20-án tartották az egészségügyben az országos szakorvosi rezidensvizsgát. László Attila szenátorjelölt orvostanhallgatókkal való találkozásakor azon véleményének adott hangot, hogy ismét bebizonyosodott, sem a pályakezdő kollégák, sem a betegek nem kapják meg a nekik járó tiszteletet. Az egészségügy súlyos szakorvoshiánnyal küzd, a tegnapi rezidensvizsgán ennek ellenére négyszer kevesebb helyet hirdettek meg, mint a betöltetlen állások száma. Romániában 13.000 szakorvosi állásra nincs jelentkező, ehhez képest most 3.000 helyet írtak ki a rezidensvizsgán. A 6.000 vizsgázó közül csak minden második kap lehetőséget arra, hogy belépjen a rendszerbe, megkezdje gyakorlatát, miközben a kisebb településeken túl kevés az orvos.
„Józan
ésszel felfoghatatlan a tény, hogy 3.000 orvosi egyetemet végzett
fiatalt kirekesztenek a romániai egészségügyi rendszerből,
miközben a szakorvoshiány miatt sok helyen túlterheltek a
kollégák, a betegek alapvető ellátása pedig akadozik. Az
egészségügyet érintő jelenlegi politika teljességgel
elhibázott. Sem a szakorvosképzés, sem a szakorvosok
alkalmazásának menete nem felel meg az igényeknek. Decentralizálni
kell a rendszert! Jelenleg az történik, hogy a gyakorlati képzés is kizárólag az egyetemi központokban zajlik, az
alkalmazásokat érintő döntéseket pedig nem az egészségügyi
intézmények szintjén hozzák meg. Ennek következtében az
egyetemi központok klinikáin nem tudunk több helyet kiírni a
rezidenciára jelentkezők számára, a megyei és kisebb települések
kórházaiba viszont, ahol nagy szükség volna rájuk, nem mehetnek.
A megoldás egyértelműen az volna, hogy minden kórházat vonjunk
be a gyakorlati képzésbe, és bízzuk a kórházak, osztályok
vezetőire, hogy kiírják a szükségesnek ítélt állásokat, és
döntsenek arról, kivel szeretnének együtt dolgozni. Ne
csodálkozzunk, ha a jelenlegi viszonyok között a pályakezdők
külföldre költöznek, Nyugat-Európában ugyanis az orvosokat
megbecsülik, nem csak a magasabb fizetések formájában, hanem egy
jobban átgondolt, az igényekhez alkalmazkodó, kiszámítható
rendszer működtetése révén is. Itt is arra volna szükség, hogy
minden intézmény megfogalmazza fejlesztési terveit, és azokhoz
igazodva nyilvánossá tegye az elkövetkező három, vagy akár az
elkövetkező öt évben meghirdetésre kerülő állások listáját.
Ez az egyszerű intézkedés lehetővé tenné a fiatalok számára,
hogy meg tudják tervezni karrierjüket, és akár már az egyetem
padjaiban ülve eldöntsék, mire kell szakosodniuk, hogy otthon
biztos állásuk legyen.”
– mondta el László Attila.
A
szenátorjelölt azzal a felvetéssel is egyetértett, hogy a
rezidensvizsga értelmetlen, hiszen a jelentkezők nem sokkal azelőtt
licenszvizsgát tesznek.
„Egy
újabb bizonyíték, hogy mekkora az eltérés az erdélyi városok
és vidék valós problémái, valamint aközött, hogy milyennek
látják azokat egy bukaresti irodából. Az a feladatunk, hogy a
helyi problémákra vonatkozó döntési jogköröket átadjuk a
helyi intézmények vezetőinek, nekünk ezért kell Bukarestbe
mennünk.”
– fogalmazott László Attila szenátorjelölt.




