„A táblaügy a szimbolikus térfoglalásról szól” – a nyelvi jogokról beszélgettek Kolozsváron

A nyelvi jogok megszerzése hosszú és sokszereplős játék – hangzott el az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) Nyelvi jogok és nyelvhasználat című előadásában kedden, Kolozsváron.

A
kisebb-többség viszonyban kell előremozdítani a bemerevedett
viszonyokat, most éppen nem működik a párbeszéd és nem tudni,
hogyan lépjünk tovább – fogalmazott a házigazda Vincze Lóránt.
A FUEN elnöke rámutatott, a szervezetben egy közös európai
nevezőt sikerült összeállítani, a partikuláris esetek pedig az
egyes országok, régiók tagszervezetek által kerülnek terítékre.

A
romániai beolvasztási törekvésekkel egy európai értéket
veszítünk el, a cél ezért, hogy az anyanyelv használatához
esélye legyen a kisebbséginek – fogalmazott. A nyelvi jogok
megadása ugyanakkor a komfortérzetről is szól: felmerül a kérdés
a kisebbség lojalitásáról az állammal szemben, de ez csak akkor
várható el, ha jól érzi magát az adott országban.

Talpas
Botond, az Igen, tessék! Egyesület elnöke, moderátor a
Muszáj-Musai tevékenységéről kérdezte Bethlendi Andrást. A
csoport képviselője elmondta, jelenleg egy második perben
próbálják elérni a többnyelvű helységnévtábla kiállításának
jogát, ez pedig valós társadalmi igényre épül. „Kolozsvárról
sokan azt gondoljuk, hogy jóindulatból ki kellene kerülnie a
táblának, véleményünk szerint azonban a törvény kimondja, hogy
ki kell helyezni”
– fogalmazott Bethlendi András.

Bethlendi
rámutatott: bár a helységnévtábla a nyelvi jogoknak mindössze
egy szelete, a Muszáj-Musai érdeme, hogy ezt a kérdést be tudták
vinni – a román sajtóban is – a köztudatba. Kiderült az is, a
kolozsvári lakosság többsége támogatja is ezt az ügyet.

Hosszú
és sokszereplős játék

Hegedüs
Csilla örökségvédelmi szakember arról beszélt, kulturális
államtitkárként, majd miniszterként a kulturális örökség
szempontjából meghatározó periódusban dolgozhatott. Kelemen
Hunor kulturális miniszterelnöksége alatt miniszteri tanácsadóként
rögtön foglalkozni kezdett a műemlékek magyar feliratozásával.
Ahhoz, hogy a miniszter aláírhassa a rendeletet, a döntéshozók
aláírása is kellett, de mindig voltak és lesznek emberek, akik
keresztbe tesznek a dolgoknak – fogalmazott Hegedüs. „Ugyanarról
a problémáról beszélünk, mint Kolozsváron és bárhol másról”

– mondta.

A
későbbiekben is számos alkalommal akadályozták a folyamatot, míg
végül Hegedüs aláírása került ki a rendelet. Voltak
önkormányzatok, amelyek azt állították, hogy nincs anyagi keret
a táblák kihelyezésére. „El kell jönnie annak a pillanatnak,
amikor teljesen normális lesz, hogy alkalmazzuk ezt a miniszteri
rendeletet. Ahhoz viszont, hogy ez egy nagyobb nyelvi jogok-csomag
része legyen, a kolozsvári tapasztalatból kiindulva hosszú és
sokszereplős játék” – fogalmazott Hegedüs.

A
szakember szerint az Igen, tessék! tevékenysége, a Muszáj-Musai
aktivistáinak munkája rendkívül fontos, emellett a politikum, a
helyi és országos erők közt pedig partnereket kell keresni. A
FUEN a politikummal partnerségben kell szakértőként segítse ezt
a munkát – összegezte Hegedüs.

Csoma
Botond jogász, kolozsvári tanácsos, képviselőjelölt elmondta:
tíz éve próbálják elérni Kolozsváron a többnyelvű tábla
kihelyezését, öröm, hogy a civil szféra is segíti a politikum
munkáját. „Ha visszaemlékszem a vitákra és
háttéralkudozásokra, ez mindig szimbolikus térfoglalásról
szólt. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor a nyilvános térben
megjelenik a város neve és hivatalossá válik, hogy itt él egy
másik közösség is
” – fogalmazott Csoma.

Sok
harcba került az is, hogy a műemlék-épületekre kikerüljenek a
táblák. A kérdés sosem volt időszerű a flyamatos hárítások
szerint, amit a román pártoktól kaptak válaszul – sokszor
ürügyként hivatkoztak a szavazatvesztés lehetőségére. Éppen
ezért a parlamentben politikai szövetségesek keresésére
lesz szükség – hangsúlyozta Csoma Botond.

Forrás:maszol.ro