Szerinte el kellene fogadni a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt, és észszerűen kell megtervezni a magyar oktatási rendszert. Csoma Botond Kolozs megyei képviselőjelölt első parlamenti mandátumára készül. A biztos bejutónak számító jelöltet arról kérdeztük, hogy milyen témacsomaggal megy a parlamentbe, és megpróbáltunk mellé pakolni még néhányat.
A kampányban a többnyelvűség és
nyelvi jogok témakörének népszerűsítését vállalta fel, a
kolozsvári többnyelvű helységnévtábla is egy ilyen ügy. Ön
szerint a táblaügyet ki lehet mozdítani a holtpontról parlamenti
eszközökkel, ha már politikai, bírósági és a civil eszközök
nem hoztak eredményt?
Csoma Botond: – Éppen azért
döntöttem úgy, hogy ezt a kérdést a törvényhozás szintjén
kellene rendezni, mert tíz évig próbálkoztunk politikai
eszközökkel elérni a többnyelvű táblák kihelyezését, de ez
nem sikerült. Aztán beléptek a civilek és beperelték az
önkormányzatot, ennek a pernek még nincs végleges eredménye. Úgy
gondoltam, hogy ilyen körülmények között egy törvénymódosításra
lenne szükség: levinni a 20%-os nyelvhasználati küszöböt
10%-ra, és emellett megszabni egy abszolút számban is kifejezett
alternatív küszöböt, ami azt jelentené, hogy azokon a
településeken is érvényesülnének a nyelvi jogok, ahol a
lakosság körében legalább 5000 kisebbségi személy él. Emellett
expressis verbis be kellene írni a törvénybe, hogy ha egy
települése egy kisebbség sem a 10%-ot, sem az 5 ezer személyes
alternatív küszöböt nem éri el, akkor az önkormányzatnak
döntési joga van a többnyelvű táblák kihelyezését illetően,
amennyiben azt jónak látja. Így elkerülhetőek lennének az olyan
helyzetek, mint ami Aranyosgyéresen történt: egy politikai
egyezség következtében kitették a többnyelvű feliratot, de a
prefektus perelt és megnyerte a pert, így le kellett venni a
táblákat.
A küszöb csökkentése és az
abszolút szám meghatározása ugyan jól hangzik, azonban mit
gondol, a parlamentben sikerül átvinni ezeket a módosításokat?
– Nyilván, felmerülnek kételyek,
de akkor is meg kell próbálni. Természetesen nagyobb esélyünk
van, ha a parlamenti választások következtében kormányra kerül
az RMDSZ, és egy kormánytöbbség, parlamenti többség keretén
belül próbálja elképzelését érvényesíteni. Tisztában vagyok
azzal, hogy nem elegendő a sikerhez az, hogy én bekerüljek a
parlamentbe. Politikai szövetségeseket kell keresni ehhez a
célkitűzéshez is, mint általában minden projekthez. A kérdés
az, hogy sikerül-e meggyőznünk a leendő politikai partnereinket,
parlamenti pártok képviselőit, hogy támogassák ezt a
kezdeményezést.
A nyelvhasználati jog kiterjesztéséről
beszélünk ma olyan körülmények között, hogy sok helyen, ott,
ahol a jelenlegi 20%-os arány teljesül, és így jogilag lenne
lehetőség a nyelvi jogokat érvényesíteni, ez mégsem történik
meg. Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel, még mielőtt a 10%-os
küszöbről beszélünk?
– Nem lehet kényszeríteni senkit
arra, hogy egy jogával éljen. Tisztában vagyok azzal, hogy sokszor
kényelemből nem használják az adminisztratív ügyek
elintézésekor az anyanyelvüket az emberek. Egy tudatosító
kampányra is szükség van, mert sokszor nem tudják az emberek,
hogy milyen jogokkal rendelkeznek. De ha az emberek tudnak az
anyanyelven történő ügyintézés lehetőségről, és önként
mondanak le róla, akkor meg kell győzni őket, hogy ne tegyék,
mert hosszútávon az ilyen szerű joggyakorlás is hozzájárul az
identitásunk megőrzéséhez. Mert, ha nem használjuk a magyar
nyelvet hivatalos közegben, akkor az a magánszféra keretei közé
szorul. Így jutunk el oda, hogy bizonyos szavakat – főleg
interetnikus környezetben – már a magyar emberek számára is
sokkal könnyebb románul használni. Ez nem csoda, ha soha nem volt
alkalmuk magyarul használni ezeket a szavakat.
Ezt az állítást, hogy az emberek nem
használják hivatalos közegben az anyanyelvüket, megfordítanám,
hiszen sokszor maguk a hivatalok nem teszik elérhetővé a magyar
nyelvű formanyomtatványokat, vagy nem tájékoztatják a magyar
nyelv használatának lehetőségéről a lakosságot.
– Nem rejtem véka alá, hogy ilyen
esetek is vannak, amikor magyar vezetőségű önkormányzatok
kényelemből nem élnek a törvény adta lehetőséggel. Nyilván,
itt más eszközöket kell használni szervezeten belül, hogy az
önkormányzati képviselők, polgármesterek, alpolgármesterek
megértsék, számukra ez nem egy opció kérdése, hanem kötelező
módon kellene élni ezekkel a jogokkal és lehetőséget
biztosítani az állampolgárok, hogy igénybe vegyék ezeket a
jogokat.
A nyelvi jogokról és azok
használatáról számos törvény rendelkezik, viszont, mivel
nincsenek összefoglalva ezek egy kerettörvénybe, elkallódnak.
Felmerült már tervként az, hogy ezeket a törvényeket egy
kerettörvénybe gyűjtsék össze, ezzel is elősegítve ezek
használatát?
– Nem egy elvetendő gondolat,
de nem gondoltam egy ilyen kerettörvény kidolgozására.
Véleményem szerint a 215-ös helyi önkormányzati törvény
módosítása lenne a fontos, a már említett 10%-os küszöb és
az abszolút szám meghatározását illetően. Ha politikai
szövetségeseket találnánk ehhez a célunkhoz, akkor lehetséges,
hogy egy ilyen kerettörvény is megvalósítható lenne, vagy
egyáltalán beindíthatnánk ez irányban egy kodifikációs
folyamatot. Az elsődleges politikai akarat az kell, hogy legyen,
hogy a tartalmi módosításokat eszközöljük a 215-ös
törvényben.
Mit gondol arról a
népszavazásról, amely kezdeményezőink az a célja, hogy
újradefiniálják az alkotmányban a házasság fogalmát?
– Véleményem szerint első körben
el kellene fogadni a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó
törvényt, amit az egyneműek is igénybe vehetnek, és amely nagyon
sok európai országban is érvényben van. Sajnos, nemrégen
Romániában, a parlamentben elvetették az egyneműek regisztrált
élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt. Véleményem szerint
egy ilyen törvénnyel megkönnyítenénk ezeknek az embereknek az
életét, hiszen tudnának együtt hitelt felvenni, örökölhetnének
egymás után. Ami az egyneműek házasságát illeti, azt gondolom,
hogy folytatni kellene egy tolerancián alapuló széleskörű
társadalmi vitát, mint ahogyan azt Klaus Johannis államfő is
javasolta, éspedig, hogy ne a szélsőségek irányába tereljük el
ezt kérdést. De, mint mondtam, az első lépés a bejegyzett
élettársi kapcsolatra vonatkozó törvény elfogadása lenne.
Azok, akik újradefiniálnák a
házasság fogalmát az alkotmányban, hogy ne a felek közötti
unióként, hanem expliciten egy férfi és egy nő közötti
unióként határozza meg, a demokrácia elvére hivatkoznak, amikor
fenntartják kezdeményezésüket. Mit gondol, fennáll a veszélye
annak, hogy visszaélnek ebben a kérdésben a demokrácia
fogalmával, és ennek nevében próbálják meg korlátozni mások
jogait?
– Sokfajta demokrácia-értelmezés
létezik. Nyilván, hárommillió aláírás akár igazolhat is egy
referendumot. De én nem tartanám a referendumot jó ötletnek
ebben a kérdésben. Erről a kérdésről nem láttam egy átfogó
társadalmi vitát, és hibának tartanám, ha úgy kerülne
referendumra ez a kérdés, hogy nincs megbeszélve annak mindenféle
aspektusa. Egyébként ennek a referendumnak a megszervezését nem
tartom prioritásnak.
Itt felmerül az is, hogy a
hárommillió aláíró között hány olyan személy volt, aki nem
külső nyomásra vagy elvárásnak eleget téve írta alá ezt a
petíciót. Ön szerint elegendő a közvita megszervezése például
érzékenyítő, vagy felvilágosító, informáló kampány nélkül?
– Szerintem a közvita magába
foglalhatna egy felvilágosító kampányt is, és érveket kellene
ütköztetni. Azt kellene elkerülni, hogy egyetlen világnézetből
közelítsük meg ezt a kérdést.
A parlamentben nem kellene önnek
a szomszédba menni a meggyőzés kapcsán, hiszen saját kollégái
körében is voltak olyanok, akik az bejegyzett élettársi
kapcsolat elfogadása ellen szavaztak. Például Tánczos Barna
szenátor elutasító szavazatát még egy nyilatkozattal is
megtoldotta. A Maszol.ro-nak azt mondta, hogy nem ért egyet, nem
tartja helyesnek a melegek partnerségi és házassági kapcsolatát.
– Én csak a magam nevében
tudok nyilatkozni, és én teljesen természetesnek tartom, hogy
fogadjuk el a regisztrált élettársi kapcsolatra vonatkozó
törvényt. És csak ezután kellene egy átfogó társadalmi vitát
kezdeményezni a melegházasság kérdésében.
A nők ellen erőszak és
nőgyűlölet a román társadalom velejárója – legalábbis ez
derült ki a nemrég kibocsátott Eurobarométer adataiból. Mit
gondol, közpolitikák szintjén miként lehetne ezt a kérdést
megfogni?
– Azt kellene tudatosítani a
társadalomban, hogy nem a nők azok, akik kiváltják az ellenük
elkövetett erőszakot. Társadalmi szinten meg kell értetni, hogy
a férfit fizikai ereje nem jogosítja fel semmilyen előnyre egy
nővel szemben. Az is járható út, hogy szigorúbbá tegyük a
törvényeket, viszont a tudatosításra és a megelőzésre is
hangsúlyt kell fektetni. El kell érni azt, hogy egy bántalmazó
tett ne csak büntetőjogi következményekkel járjon, hanem
társadalmilag stigmát váltson ki. Parlamenti eszközökkel a
folyamatot úgy lehetne elősegíteni, hogy támogatást kapjanak
azok a civil szervezetek, amelyek felvállalják ezt a kérdést.
Kolozs megyében is problémát
jelentett az iskolakezdés környékén az, hogy az iskolák
egymástól próbálják meg elszívni a tanulókat. Mit gondol,
hogyan kellene ezekhez a veszélyeztetett, vagy a megszűnés
küszöbén levő oktatási helyszínekhez viszonyulni?
– Szembe kell néznünk,
tudomásul kell vennünk a realitást a demográfiai folyamatokat
illetően, és észszerűen kell szervezni az oktatási
rendszerünket. Itt elsősorban azt kellene elérni, hogy a magyar
iskolák ne ugyanazon a településen versenyezzenek a gyerekekért,
ehelyett meg kellene nézni, hogy az illető településen hány
magyar gyerek jár román óvodába, és onnan kellene toborozni
magyar gyerekeket. A falvakon is működnek magyar oktatási
intézmények, és jól működnek, nincsenek minőségi gondok.
Nagyon sokszor elmondtam, hogy a mai világban az már nem elég egy
magyar szülőnek, hogy magyar iskolába kell íratni a gyermeket,
mert akkor tudja megőrizni a magyar identitását. De kell a
perspektíva, és kell a minőségi oktatás, és úgy érzem, hogy
az utóbbi időben, például a szamosújvári iskola létrehozásakor
komoly elmozdulás történt a minőségi magyar oktatás
megteremtése terén. Úgy érzem, hogy az oktatásszervezőknek,
oktatásban dolgozó menedzsereknek, iskolaigazgatóknak meg kell
érteniük, hogy kell legyen egy rendszeren belüli szolidaritás
iskola és iskola között, és talán akkor elkerülhetjük az
olyan típusú konfliktusokat, amiket a gyerekelszívás szít.
A gyereklétszám-csökkenés
reális folyamat, de kellő tervezéssel, úgy érzem, hogy Kolozs
megyében el tudunk érni egy olyan létszámot a kilencedik osztály
terén is, ami 10-15 évre stabilizálhatja a helyzetet. De ez nem
működhet a rendszeren belüli szolidaritás megteremtése nélkül.
Addig kell küzdenünk az oktatási helyszíneink megőrzéséért,
amíg van gyerek, amikor nincs, akkor lehet gondolkodni az oktatási
központok létrehozásában.
Forrás: transindex.ro
