Hogyan segítette a Kolozs Megyei Tanács a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa projektet? Erről beszélgetett ma a Magyar Ifjúsági Értekezlet szervezésében a Make My Community a Youth Capital uniós projekt résztvevőivel Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Szőcs Endre megyei tanácsos, valamit Antal Lóránt a MIÉRT elnöke.
„Elsősorban azért tartottuk
fontosnak támogatni a Kolozsvár 2015-Európai Ifjúsági Főváros projektet a
Megyei Tanács részéről, mert maradandó fejlődést jelent, úgy gazdasági mint
kulturális vagy társadalmi téren. 2015-ben nagyon sokan meglátogatták
városunkat, megismerték szépségeit, és ami a legfontosabb, hogy megszerették
Kolozsvárt és ez a legnagyobb nyeresége a projektnek. Ezek a személyek
visszajönnek, elhozzák családjaikat, netán barátaikat, és erre büszkék
lehetünk. Kolozsvár lakosságának több mint egynegyede diákokból és
egyetemistákból áll, így mondhatjuk, hogy egy fiatal város és természetes, hogy
részt vegyenek a város életében. Mindamellett, hogy egy ilyen típusú
eseménysorozat kívülről egy nagy bulinak tűnhet, igazából közösségépítő és
gazdaság gyarapító szerepe van, a fiataloknak szórakozási lehetőségeket
biztosít, de ugyanakkor megismerhetik a város lelkét, és nem utolsó sorban
„nyereséget termel”: a taxistól a
szálloda tulajdonosig mindenki nyer.” – mondta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács
alelnöke.




