A Kolozs Megyei Tanács mai ülésén elfogadták a nyílt pályázati kiírások elszámolásának új módszertanát. A metodológia számos, az RMDSZ által javasolt módosítással egészült ki.
„A február elején egyeztettünk a Kolozs
megyei civil és ifjúsági szervezetekkel. Egy beszélgetés keretén belül
javaslataikat hallgattuk meg arra vonatkozóan, hogy hogyan is lehet könnyebbé
tenni a pályázati elszámolást. A javaslatokat február 16-án adtuk le a megyei
tanácsnál és ma sikerült elérni, hogy a javaslatok egy részét a tanács is
elfogadja. Fontos kiegészítés mi szerint ezentúl a szerződéskötéskor lehetőség
adódik a költségvetés módosítására, ugyanakkor az új módszertan szerint
munkabért is el lehet majd számolni. Reméljük ezentúl könnyebb lesz a pályázatok
útvesztőjében kiigazodni és még több magyar szervezet él a pályázati
lehetőségekkel.” – mondta Enyedi Tamás Kolozs megyei
tanácsos az ülést követően.
A közvitát a Kolozs Megyei Tanács
honlapján hirdették meg, 2016 decemberében és február első két hetében lehetett
javaslatokat benyújtani a megyei tanácsnál, a pályázati elszámolás
megváltoztatása kapcsán. A módosítások azokra a projektekre lesznek érvényesek
amelyek a kulturális, egyházi, illetve sport és ifjúsági kategóriákban
tartoznak.




