Nekünk nem szabad egyik vagy másik oldal utánfutójává válnunk, nekünk mindig olyan demokratikus alapértékeket kell képviselni, amelyek hiányában veszélybe kerülhet egy kisebbségi közösség, veszélybe kerülhet a jogállam. Nem lesz egyszerű feladat, de ez a helyes döntés – hangsúlyozta politikai tájékoztatójában Kelemen Hunor február 17-én, pénteken a Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács alakuló ülésén, amelyen az RMDSZ Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Brassó, Hunyad, Szeben és Krassó-Szörény megyei önkormányzati küldöttei elnöküknek választották Horváth Annát.
„Az utcai
tüntetések résztvevői közül csakis azokkal értünk egyet, akik tiszta
közéletet akarnak. A legionáriusok, a kisebbségellenesek, a szélsőségesek
körével viszont nem szabad azonosulnunk. Aki a közéletben jártas, jól tudja: a
tüntetések mögött egy olyan erős hatalmi harc áll, amely arról szól, hogy
a következő esztendőkben kik hozzák meg a döntéseket ebben az országban: azok,
akiket az állampolgárok választottak, vagy pedig olyan intézmények,
amelyeknek semmi közük a politikai döntéshozatalhoz. Az utóbbiak
megerősödésével Románia akár oda is eljuthat, hogy hosszú éveken keresztül
zárójelbe teszi a jogállamiságot, az alapvető emberi és szabadságjogok
tiszteletben tartását ” – véli az RMDSZ elnöke.
„Ez a testület annyira
lesz hasznos, amennyire mi azzá tesszük, amennyire mi fel tudjuk tölteni
tartalommal a működését” ̶ fogalmazott Porcsalmi Bálint, az RMDSZ
ügyvezető elnöke az alakuló ülésen, aki szerint a Szövetség önkormányzati
munkatársainak a mindennapi ügyvitel mellett a politikai felelősségvállalás is
feladatuk kell legyen. „Ma már az emberek nemcsak azt várják el
önkormányzati vezetőinktől, hogy jó településgazdák legyenek, hanem jó
közösségi vezérek is. Ebből pedig más típusú felelősség is származik”
̶ mondta.
A résztvevők
egyetértettek abban, a mindennapi munkájukat a felesleges bürokrácia
lehetetleníti el a leginkább, az, hogy a helyi döntések nagy részét nem lehet
helyben meghozni. A találkozó alkalmával leszögezték azt is, hogy több tervezésre
és feladatkijelölésre van szükség az önkormányzati munkában, az
önkormányzatokat érintő kérdésekben pedig egységes álláspontot kell
képviselniük a Szövetség különböző testületeinek. Az RMDSZ parlamenti
frakcióinak az önkormányzatokkal közösen kell kidolgozni a helyi közösségeket
érintő törvénykezdeményezéseket.
Az RMDSZ Ügyvezető
Elnökségének székházában tartott újraalakuló ülésén a 27 tagú testület
elfogadta új működési szabályzatát, valamint megválasztotta elnökségét. Ennek
tagjai: Máthé István, Bethlen alpolgármestere, Lőrinc Helga, Nagyenyed
alpolgármestere, Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere részt vesznek a jövő
héten Marosvásárhelyen újraalakuló Országos Önkormányzati Tanács ülésén.
Forrás: www.rmdsz.ro




