Az elnöki pozíció betöltésére Okos Károlyt, Gyalu alpolgármesterét választották a Kolozs megyei RMDSZ Megyei Küldöttek Tanácsán, melyet a Kolozsvári Sport Aréna konferenciatermében tartottak, február 24-én, pénteken.
„Megtisztelő számomra, hogy Csoma Botond
elnök úr úgy gondolja, hogy képes és alkalmas vagyok az MKT elnöki
tisztségének a betöltésére. Ahogy az
elmúlt 27 évben, ezután is az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének munkáját fogom segíteni.”
– mondta Okos Károly, akit azután
választottak MKT-elnöknek, miután Hegedüs Lajos korábbi elnök lemondott
tisztségéből.
Az
egybegyűltek az MKT Állandó Bizottságának tagjait is elfogadták, eszerint az új
elnök mellett: Antal Géza, Kira Miklós, Makkai László, illetve Török Ferenc fog
tevékenykedni a Bizottságban.
Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke beszámolójában, többek közt
Horváth Anna helyzetéről, a Büntető törvénykönyv módosításáról, illetve az
oktatási helyzetről is beszámolt az MKT- tagoknak.
„A
Btk-t módosítani kell, hiszen ez jelenleg legalább negyven pontban
alkotmányellenes. Politikai akaratra és bátorságra van szükség, hogy ezeket a
korrekciókat elvégezzük, hiszen, akik eddig módosítani próbálták, azokat
támadások érték.” – hangsúlyozta a
megyei elnök a Btk. módosítás kapcsán.
Az
RMDSZ ügyvezető elnökségét Hegedüs
Csilla képviselte a Kolozs Megyei Küldöttek Tanácsán. „A magyar anyanyelv napján nagy ajándékot kaptunk, ugyanis a
Muszáj-Musai kiállt és első fokon megnyerte a többnyelvű helységnévtábláért
folytatott perben, reméljünk, hogy ennek köszönhetően sikerül elérni, hogy
kikerüljenek Kolozsvár bejárataihoz a többnyelvű táblák” – mondta az RMDSZ ügyvezető
alelnöke
Az
ülésen tevékenységi beszámolót tartott Kolozs megye RMDSZ-es szenátora, László
Attila is. Elmondása szerint az elmúlt hónapokban az egészségügyi rendszer
fejlődése érdekében dolgozott és ezt a munkát az elkövetkezendő időben is
kiemelten folytatja majd. „Az elmúlt egy
hónapban megkezdődtek a tárgyalások és a konkrét lépések az egészségügyi
rendszer átgondolásáról, átszervezéséről. Januárban már az első fontos újítás
meg is történt: az állami szektorban az orvosok fizetése 15%-al nőtt. Egyetlen
éjszakai ügyelet alatt egy pályakezdő orvos bruttó 674 lejt keres, főorvos
esetében pedig ez az összeg elérheti az 1400 lejt is.” – tájékoztatta az
MKT ülésén résztvevőket László Attila
szenátor.




