Interpellációt fogalmazott meg Carmen Daniela Dan belügyminiszter felé Csoma Botond, amelyben a március 15-i kolozsvári csendőri eljárás jogosságáról kér felvilágosítást. Mint ismeretes, a csendőrség gyűlöletkeltésre és diszkriminációra hivatkozva figyelmeztette a szervezőket: ne legyenek Erdély-zászlók a felvonuláson. „A csendőrség hazudik, rá akarja kenni a március 15-i kolozsvári ünnepségen Erdély-zászlóval vonuló személyek vegzálását az RMDSZ-re” – nyilatkozta Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének elnöke.
Csoma Botond elmondta: Czirmay Zoltán szervezőként
vett részt azon a múlt hétfői egyeztető gyűlésen, amelyen a csendőrség
képviselőivel megbeszélte a két nappal későbbi, március 15-i felvonulás
részleteit. Ezen a gyűlésen Czirmaynak azt mondták a csendőrök, hogy őt teszik
felelőssé, ha valamilyen törvénysértés történik, továbbá elismételték neki azon
álláspontjukat, miszerint az Erdély-zászló alkalmas a gyűlöletkeltésre és a
diszkrimináció generálására. „Egyértelmű,
hogy megpróbálta megfélemlíteni Czirmayt a csendőrség" – mondta a
képviselő.
„A március
15-i rendezvényt megelőző tájékoztató gyűlésen, amely a csendőrségen zajlott,
felhívták a figyelmünket arra, hogy Erdély-zászlóval tilos vonulni, mert az
1918 előtti erdélyi zászló a jelenlegi többségi nemzetet nem képviseli. Azt is
tudomásunkra hozták, hogy ha valaki ilyen zászlóval érkezik a felvonulásra,
nekünk szervezőkként kötelességünk figyelmeztetni őket arra, hogy csomagolják
össze ezeket a zászlókat. Nem én, nem mi kértük azt, hogy emeljék ki az erdélyi
zászlót vivőket a tömegből. Ahogy az az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének
korábbi közleményében olvasható, mi kizárólag a felvonulás helyszínére és
időpontjára vonatkozóan küldtünk tájékoztatást a csendőrségnek, sem zászlók
felvonultatására, sem zászlók bevonására nem kértünk engedélyt. A csendőrség
azon állítása, miszerint jómagam vagy az RMDSZ mint az esemény szervezője
kértük volna, hogy távolítsák el az erdélyi zászlókat vagy az erdélyi zászló
vivőket a felvonulásról, valótlan” – részletezte Czirmay
Zoltán, az esemény főszervezője.
Csoma úgy vélekedett, hogy múlt kedden kellett volna
elejébe menni a visszaélésnek, és egy közleményben kellett volna nyilvánosságra
hozni a csendőrség hozzáállását az Erdély-zászlóhoz. A képviselő hozzátette:
interpellációt nyújt be, amelyet a képviselőházban is fenntart. Az
interpellációban két kérdést fogalmaztak meg, egyik a csendőri eljárás
hasznosságára és jogosságára vonatkozik, a másik pedig az erdélyi zászló
használatának jogosságát hivatott tisztázni.




