Pénteken tizennegyedik alkalommal adták át a Gyarmathy ösztöndíjakat Kalotaszentkirály-Zentelkén, a helyi kultúrotthonban, ahol a diákok a Megfogyva bár, de törve nem címmel mutatták be ünnepi műsorukat. Az egybegyűlteket házigazdaként, Lakatos András, az Ady Endre Általános Iskola igazgatója köszöntötte, majd Póka András György polgármester tartott ünnepi beszédet.
„Mózest, Kossuth
Lajost, a magyarok Mózesét és minket, akik itt ünnepelünk, itt vagyunk, térben
és időben mindhármunkat összeköt valami: a haza iránti szeretet, a szabadság
iránti szeretet. Úgy tudunk ma méltóan emlékezni `48-as hőseinkre, ha nemcsak
március 15-én, hanem mindennap teszünk hazánkért, közösségünkért, tudással,
bátorsággal, összefogással képesek vagyunk erősek maradni, békésen együtt élni.
Így ünnepeljünk évenként, és így éljünk a mindennapokban is, ha kell erősen,
bátran, istenfélelemmel, a mi Istenünkre esküdve. Ebben ne engedjünk a
negyvennyolcból" – mondta a Gyarmathy-ösztöndíjak egyik támogatója,
Sógor Csaba EP-képviselő, aki a közelgő nemzeti ünnepre hangolódva fogalmazta
meg üzenetét.
Többször megkérdezték,
hogy miért támogatja a Gyarmathy-ösztöndíjakat, idézte fel Winkler Gyula
EP-képviselő, aki évek óta rendszeresen részt vesz az ösztöndíjak átadóján is.
"Mindig azt
válaszolom, hogy azért, mert meggyőződésem, hogy a nemzetéért elkötelezett
politikusnak a legfontosabb célkitűzései a fiatalok, gyermekek jövőjének
biztosításához kell kötődnie. Nincs annál fontosabb, mint hogy a következő
nemzedékekért dolgozzunk, és mindent megtegyünk azért, hogy értékeinket,
közösségünk hagyományait, történelmünket és az előttünk járók tetteit ne csak
megismerjék vagy tiszteljék, hanem úgy megszeressék, hogy ezeket továbbadandó
örökségként vigyék magukkal az életbe. Magyar jövőnk akkor biztosított
szülőföldünkön, ha cselekvő szellemben, aktív részvételre ösztönözve tudjuk
gyerekeinket felnevelni" – emelte ki Winkler Gyula.
Az ünnepségen beszédet
mondott Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, parlamenti képviselő, aki
a szabadság gondolatára építette beszédét, párhuzamot vonva a 1848-as, 1956-as
és az 1989-es események között. Ezt követően Okos Márton az ösztöndíj alapítója
és Lakatos András iskolaigazgató átadta az idei Gyarmathy
Zsigmond-ösztöndíjakat. Jelen volt az ünnepségen Csibi Krisztina, a Magyarság
Háza igazgatója és László Attila, Kolozs megyei szenátor.
A Gyarmathy
Zsigmond-ösztöndíjat a falu szülöttei, az Ady Endre Iskola öregdiákjai, Kiss B.
Attila Liszt-díjas énekművész és Okos Márton alapították. Az Ady Endre
Általános Iskola hat diákja részesül az ösztöndíjban, az elbíráló bizottság
nemcsak a tanulmányi előremenetelt, hanem a közösségi aktivitást is figyelembe
veszi. A névadó
Gyarmathy Zsigmond, 1832-ben Kalotaszentkirályon született, az 1848-as
forradalom idején a harctéren szolgálta hazáját. Hazatérve feleségül
vette a gyerőmonostori Hory Etelkát és együtt tevékenykedtek a kalotaszegi
magyarság szolgálatában, anyagiakkal is támogatva a szegény sorsú, de
tehetséges diákokat. Az 1848-as honvéd emléke előtt tisztelegve alapították meg
a Gyarmathy Zsigmond-ösztöndíjat, amelyet 2004 óta minden esztendőben
kiosztanak az Ady Endre Iskola diákjai között.
Forrás:rmdsz.ro




