Felvonulás, istentisztelet, ünnepi műsor és koszorúmegváltás – ezekkel kulcsszavakkal jellemezhetjük az idei kolozsvári március 15-ei megemlékezést. Idén a Biasini-szálló előtti ünnepi koszorúzás alkalmából lehetőség volt a koszorúmegváltásra. Az összegyűlt adományokkal a kommandói iskola újraépítését segítik a koszorúmegváltók.
Ismét felvonultak a kolozsvári
magyarok az 1848-49-es szabadságharc kitörése alkalmából szervezett ünnepi
eseményen. Kicsitől-nagyig, fiataltól-idősig minden korosztály képviseltette
magát az eseményen. Az előző évekhez hasonlóan, ünnepi felvonulás indította a
rendezvényt a Protestáns Teológiai Intézettől a római katolikus Szent Mihály
templomig. A zászlós felvonulás katonadalok éneklésével egészült ki. A
felvonulást koszorúzás követte a Bem József emléktáblánál, majd a Szent Mihály
templomban ökumenikus istentisztelet következett. A templomozás után az egykori
Biasini-szálló előtt ünnepi műsorra került sor.
Az ünneplő közönséget elsőként, Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető
elnöke köszöntötte. Az ügyvezető beszédében kifejtette a mi, mostani
szabadságharcunknak őszinte tükörbe nézéssel kell kezdődnie, és egyenes
beszéddel. „Mernünk kell világosan és bátran arról beszélni, ami körülöttünk
zajlik. Arról, hogy nem működik a jogállam, hogy túl sok a rossz a törvény, és
azt a kevés jót sem tartják be. Arról, hogy az állam lehallgat, ahelyett, hogy
meghallgatna. Arról, hogy emberek félnek dönteni, és rettegnek erről beszélni.
Arról, hogy ma a zsarnok újra itt jár közöttünk – mosolygós, nem büdös a
lehelete, tanult és több nyelven beszél – de attól még zsarnok. A mai
szabadságharcunkban nem világosak a frontvonalak, nem mindig ismerjük fel az
ellenséget, és az eszközeink sem mindig adottak a harchoz – de tévedés ne
essék: ez szabadságharc. És a miénk” – mondta Porcsalmi Bálint.
„A múlt értékei egyszersmind a jelen értékei, a jövő
kihívásai is. Szabadságra, jogokra, szellemi értékekre, kinyilatkoztatásokra,
tettekre ma is szükségünk van. A szabadságot, a szellemet, az egyéniséget, a
közösséget ma is védenünk kell. A bátrak teremtették meg az eszméjét és vágyát
annak a szabadságnak, amelyet túlerővel ideig-óráig elfojtani lehetett ugyan,
de kioltani soha.” – hangzott el Csoma Botond parlamenti képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnökének ünnepi beszédében.
Enyedi Tamás, a KIFOR elnöke,
Kolozs megyei tanácsos tolmácsolta az ifjúság üzenetét: „Hiszünk egy olyan országban,
ahol a megalkotott törvények mindenkire ugyanúgy érvényesek! Hiszünk abban,
hogy nem lehet kérdés anyanyelvünk használatához való jogunk! Hiszünk
abban, hogy vezetőink, politikusaink, tanáraink nem csak a jövő nemzedékét
látják bennünk, hanem a jelennek is ugyanúgy fontos részei vagyunk.Hiszünk
abban, hogy nem egymás ellen, hanem egymás mellett kell harcolnunk, és nem
valami ellen, hanem egyre többet és egy gyakrabban valami mellett. Mi ilyen
valóságot remélünk.”
Az eseményen beszédet mondott Kolozs
megye prefektusa Gheorghe Ioan Vușcan,
aki Sorin Mihai Grindeanu, Románia miniszterelnökének üzenetét olvasta fel az ünneplő
közönségnek, illetve Mile Lajos
Magyarország Kolozsvári főkonzulja tolmácsolta Orbán Viktor, Magyarország
miniszterelnökének köszöntő levelét.
A beszédek mellet a jelenlevők
meghallgathatták Petőfi Sándor:
Respublika versének román fordítását Elena Ivanca kolozsvári színművész előadásában, illetve Marosán Csaba Petőfi Sándor:
Megint beszélünk s csak beszélünk című versét szavalta el.
Az ünnepi műsor koszorúzással zárult. Az idei évben a
lehetőség volt koszorúmegváltásra azon szervezetek és magánszemélyek számára,
akik előző években éltek a koszorúzási lehetőséggel, az adományokkal a kommandói
iskola újraépítését segítik.




