Rendkívüli tanácsülést tartottak ma a Kolozs Megyei Tanácsnál. Összesen 40 millió lejt osztottak le az önkormányzatoknak a különböző fejlesztések megvalósítására. Az előző évekhez képes idén több pénz jut egy-egy vidéki önkrmányzatnak.
„A mai rendkívüli tanácsülés
keretében határoztunk az ÁFA-ból (románul TVA), azaz általános forgalmi adóból
származó jövedelmek szétosztásáról. A teljes összeg 40 millió lej, amelyből a
magyar közösségeknek megszavazott rész meghaladja a 7,5 millió lejt. Ezen
pénzek nagy része a polgármesteri hivatalok által kért beruházásokat hivatottak
finanszírozni, és ezen belül több helyi probléma megoldására is sikerült
forrásokat biztosítani.” – nyilatkozta Szőcs Endre
megyei tanácsos.
Célzott
támogatásban részesül többek között a dési magyar óvoda és iskola, a
Szamosújvári Magyar Tannyelvű Líceum, valamint az aranyosgerendi óvoda.
Ugyanakkor a vidéki kultúrházak felújítására is irányoztak elő támogatást így
Jegenyén, Inaktelkén, Melegföldváron, Kolozson, Magyarlónán, Visában és Kidében
is felújítások várhatóak a helyi művelődési házaknál. Több településen
játszóterek és járdák létesítésére vagy karbantartására különítettek el
támogatást, illetve a Buza-Feketelak útvonal javítására is sikerült támogatást
szerezni.
Szőcs
Endre elmondta, hogy az RMDSZ-es frakció kitartó munkájának köszönhetően
sikerült megnövelni a támogatások összegét az előző évhez képest, így 2017-ben
több pénzből gazdálkodhatnak a helyi önkormányzatok.




