Kihirdették a Romulus Vuia Néprajzi Park felújítására kiírt nemzetközi verseny nyertesét

Ma hirdették ki a Romulus Vuia Néprajzi Park rehabilitációjára vonatkozó nemzetközi verseny győztesét. A versenyen Alice Florea terve nyerte el a zsűri tetszését.

 „Emberközeli funkcionalitásra alapozott tervet
választott a zsűri. A projekt megerősíti a Megyei Tanács és Kolozsvár közös
együttműködését. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatal generáció is aktívan
bekapcsolódjon a műemlékeink, kulturális örökségünk megőrzésébe. A versennyel
lehetőséget nyitottunk a fiatal szakemberek bekapcsolódására, illetve
támogatásunk által kedvet kaphatnak az itthon maradáshoz, így nem veszítjük el
a hazai tehetségeket”
– nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke, a díjazást
követően.

A Kolozs Megyei
Tanács közösen az Erdély Néprajzi Múzeummal és a norvég Northern Urban Assembly
Egyesülettel közösen szervezte meg a versenyt, amely a Hoia-erdőben található
Néprajzi Park felújításáról szólt. A versenyre jelentkezők felújítási
lehetőségeket javasoltak, amelyek úgy pénzügyileg, mind megvalósítási
szempontból reálisak kellett legyenek. A feltételek között szerepeltek az
építészti megvalósíthatóság, az esztétika, a terveknek illeszkedniüke kell a
város és a park kinézetéhez, ugyanakkor az újszerűséget is figyelembe vették,
amelyek a parkot vozóbbá teszik, ugyanakkor megtartva a múzeum falusi vonásait.
 A munkákat hazai és külföldi szakemberek
zsűrizték, majd a számukra legjobbnak ítélt pályaművet díjazták. Az első
díjazott 31.500 lejes pénzjutalomban részesült, illetve szerződtették a
felújítási tervek elkészítésére.