Grúz István: május végére befejezik a szennyvízcsatorna hálózatot Bonchidán

Május végére tervezi a polgármesteri hivatal a csatornázási munkálatok befejezését Bonchidán. A községben több beruházás folyik párhuzamosan, tudtuk meg Grúz István, alpolgármestertől.

Válaszúton és Bonchidán építik ki a
szennyvízcsatorna rendszert a tavaly elkezdett infrastruktúra fejlesztés
keretében. A projekt összköltségvetése 3,5 millió euró, amelyet a Világbank finanszíroz.

„Bonchida község már megérdemelte azt, hogy végre legyen
szennyvíelvezetés, hisz a községben még nem sikerült eddig ezt megvalósítani.
Ez a projekt nagyon fontos számunkra, hisz így a községben lakók
életkörülményeit növeljük, és ez az elsődleges célunk. A projektjeinkkel,
megvalósításainkkal közösségünk megmaradását biztosíthatjuk”
– mondta az RMDSZ-es alpolgármester.

A szennyvíelvezetés mellett több más munkálat is
folyik a községben: két utat aszfaltoznak, Bonchidára kápolnát építenek, illetve
a gyulatelki kultúrotthont is felújítják. Ezek mellett több pályázatot is
leadtak, különböző intézményekhez.