A Kolozs Megyei Tanács kiemelten foglalkozik a gyermekek ellen elkövetett erőszak megelőzésével, illetve drogprevenciós stratégiát is elfogadtak a ma tartott tanácsülésen, tudtuk meg Deák Ferenc, frakcióvezetőtől.
A
Kolozs Megyei Tanács mai ülésén gyermekvédelmi ügyben is döntöttek a
tanácsosok. A 11. tanácshatározat értelmében a megyei tanács egy olyan
metodológia kidolgozásán dolgozik, amely hatékonyan lép fel a gyermekek ellen
elkövetett erőszakos cselekedek esetében.
„Ez egy olyan téma, amivel egy modern
társadalomban mindenképp foglalkozni kell. A gyermekek ellen elkövetett erőszak
sajnos Kolozs megyében is épp úgy jelen van, mint az ország többi részén. Ezt
próbáljuk ezzel a táncshatározattal visszaszorítani. Nem engedhetjük, hogy a
gyermekeket bántalmazzák vagy elválasszák szüleiktől, az sem normális, hogy a
gyermekkort nem iskolában, a társaik mellett töltik, hanem különböző helyeken
dolgoznak, mert valaki így döntött helyettük” – nyilatkozta Deák Ferenc, az
RMDSZ megyei tanácsosi frakció vezetője.
Első
lépésben létrehoznák azt a csapatot, amely kizárólag ezzel foglalkozna. A
csapat tagjai különböző területekről érkezők személyek lesznek, úgy állami
intézményekből, mint különböző civil szervezetek részéről. A csapat
összetételébe jelen lesz a Kolozs Megyei Szociális és Gyermekvédelmi
főigazgatóság (Direcția Generală de Asistență Socială și Protecție a Copilului
Cluj), a Koolzs Megyei Rendőrfőfelügyelőség, Csendőrség, Kolozs Megyei
Közegészségügyi Főigazgatóság, Kolozs Megyei Főtanfelügyelőség, Kolozs Megyei
Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, illetve különböző szervezetek, mint
például a Caritas Egyesület, Közösség és Család, Gyermekekért Román alapítvány
(Fundația Română pentru Copii).
A
gyermekvédelem mellett Drog Ellenes kampányba is kezd a Kolozs Megyei Tanács, a
24-ik napirend értelmében, a kampány életbeültetése 2017-2020 közötti időszak,
amely megegyezik a Nemzeti Drog Ellenes stratégia élettartamának. A terv
értelmében az elkövetkezendő három évben különböző tevékenységek által hívják
fel főképp a fiatalok figyelmét a kábítószerek használatának súlyos
következményeire.
„Nekünk, mint megyei önkormányzat
felelősségünk, hogy mindent megtegyünk azért, hogy megelőzzük a kábitószerek
elterjedését a megyében. Ezért fontosnak tartjuk azt, hogy minél több olyan
tevékenységet támogassunk, melynek célja a megelőzés és a fiatalok nevelése”–
mondta el Deák Ferenc.




