Egy éves önkormányzati munkáról tartott ma közös sajtótájékoztatót Oláh Emese Kolozsvár alpolgármestere, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, illetve Antal Géza, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Az elmúlt egy év nagyobb megvalósításait, illetve a jövőbeli terveket ismertették a felszólalók.
Oláh Emese beszámolóját a
háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezésének folyamatáról történő
tájékoztatással kezdte. „Azért került ki
egyelőre csak erre az egy helyre a tábla, mivel csak ez az a terület amely az
önkormányzat tulajdonában van, a többi táblára még várjuk az építkezési
engedélyeket” – nyilatkozta az alpolgármester.
A kolozsvári RMDSZ
frakció számára továbbá fontos megvalósítást jelent a tavaly beindított magyar tagozat
a Vrăjitorul din Oz bölcsődében, illetve további két bölcsődében indítanak
magyar tagozatot a Monostori és Dónát negyedben.
„Az
önkormányzat megpróbál lépést tartani az új kommunikációs és technológiai vívmányokkal,
így beindítottuk a My Cluj nevű applikációt, amely segítségével a polgárok
elküldhetik panaszaikat a városházára. Folyamatban van a kereskedelmi
engedélyek online kibocsátására vonatkozó projekt, továbbá tervben van egy
olyan aplikáció fejlesztése, amely segítségével a szabad parkoló helyeket lehet
követni a város különböző részeiben” – tudtuk meg Oláh
Emesétől.
Vákár István a Kolozs
Megyei Tanács projektjeiről, megvalósításiról és terveiről beszélt a
sajtótájékoztatón. „Egyik legnagyobb projektünk jelenleg, a Kolozs és Szilágy
megyék között kialakított vízhálózat, amely által Szilágy megyébe bevezetik a
gyalui vizet, ez fontos a községek számára, mert így elég sok település
csatlakozhat erre a vízhálózatra” – mondta el az alelnök.
A leadott pályázatokra
kiosztott összegekre is büszke a megyei tanács RMDSZ frakciója, hisz több
magyar pályázat is jelentős pénzösszeget kapott, kiemelten támogatásban
részesült a Kolozsvári Magyar Napok. „Ahogyan
azt a kampányban is ígértük azért dolgozunk, hogy a vidéki emberek életminőségi
javuljon. Számos magyarlakta önkormányzatot támogattunk, ahol célzottan olyan
beruházásokat jelöltük meg, melyek segítik az ott lakók életét. A kórházak és a
reptér fejlesztése, valamint az ipari parkok bővítése is az életminőség
javítását szolgálják, éppen ezért ezek a projektek kiemelt hangsúly kapnak a
munkánk során” – hangzott el Vákár István beszámolójában.
Antal Géza, az RMDSZ
Kolozs Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, a megyében lévő többi település
elért eredményeiről tartotta beszámolóját.
„A tegnap elfogadott törvény értelmében növekedni fognak a
közigazgatásban dolgozók fizetései. Ez a béremelés fontos számunkra, mert a
versenyképes bér hozzájárulhat ahhoz, hogy felkészült szakemberek vállaljanak
munkát az önkormányzatokba, ennek következtében a polgármesterek,
alpolgármesterek is hatékonyabban tudják majd munkájukat végezni” – kezdte
beszámolóját Antal Géza.
Továbbá az ügyvezető
elmondta több településen sikerült óvodát, iskolát felújítani, illetve
játszóteret, focipályát építeni. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a harasztosi
helyzet is kiemelkedő jelentőségű, hisz 2 napja RMDSZ-es megbízott polgármester
vezeti a községet. A Szamosújvári Magyar Tannyelvű Líceum beinditását is nagy
sikernek könyveli el a megyei szervezet, akárcsak azt, hogy Aranyosgyéresen közel
100 év után sikerült ismét magyar személyt bejuttatni a város vezetésébe és ez
által lehetőség nyílik a magyar nyelvű házasságkötésre is, nagyobb szerepet kap
a magyar közösség.




