Benkő Erika és Csoma Botond: erősíteni akarjuk Székelyföld és Kolozsvár viszonyát

A jelenlegi politikai helyzetben a különféle romániai, erdélyi régiókban élő magyarok együttműködése, közös állásfoglalása több tekintetben elengedhetetlen, főként a székelyföldi autonómia és székely szimbólumok, valamint a nyelvi jogi problémák és jogsértések tekintetében – hangzott el a Benkő Erika, sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő asszony és a Csoma Botond, Kolozs megyei RMDSZ elnök, parlamenti képviselő közös sajtótájékoztatóján.

„Fontosnak tartom azt, hogy a mindenkori együttműködés
Székelyföld és a szórvány között nagyon jó legyen. Tudjuk és tapasztaljuk, hogy
lényeges eltérések vannak az erdélyi tömbmagyarság és az erdélyi
szórványmagyarság hosszútávú céljai között, a tömbmagyar lét és az interetnikus
környezetben való lét eltérő élethelyzeteket, eltérő kihívásokat jelent, éppen
ezért a megoldások és az elvárások is másak ebben a két közegben.
Párbeszédet kell
folytatnunk arról, hogy a különféle
romániai, erdélyi régiókban élő magyar emberek számára mi a fontos, de arról
is, hogy mi lehet a magyar-magyar regionális szolidaritás alapja Erdélyben.”

– hangsúlyozta a háromszéki képviselő a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.

Benkő Erika szerint Székelyföldön nyilvánvaló és magától értetődő az, hogy
a területi autonómia a közösségünk számára elengedhetetlenül fontos. „A területi autonómia egy olyan sarkalatos
kérdés, mely elválaszthatatlan a székelyföldi politikától. Ugyanakkor az is
nagyon fontos, hogy a székelyföldi autonómia megvalósítását ne csak a
székelyföldi magyarok támogassák, hanem minden magyar ember Erdélyben, úgy a
kolozsváriak, a szatmáriak, a bihariak, mint a zilahiak. Azt gondolom, hogy az
autonómia és a székely szimbólumok ügyében léteznie kell egy általános, erdélyi
magyar konszenzusnak, ahhoz, hogy az ezzel kapcsolatos álláspontunkat sikeresen
tudjuk képviselni úgy a román közvélemény és politikum, mint a nemzetközi
közvélemény és fórumok előtt. Ennek a konszenzusnak a kialakításában nekünk
politikusoknak nagy szerepünk és nagy felelősségünk van.”

A jelenlegi politikai helyzetben a különféle erdélyi régiókban élő magyarok
együttműködése különösen felértékelődik, főként a mostani politikai helyzetben,
ahol csak összefogással lehet eredményeket elérni.

A konszenzuskeresésben az RMDSZ
Kolozs Megyei Szervezte is részt vállal.  Az elkövetkezőkben a Kolozsvár és környékén felmerülő
nyelvi jogi problémák, diszkrimináció vagy egyéb jogsértések tekintetében a Mikó
Imre Jogvédő Szolgálat munkáját is segítő, Csoma
Botond
szerint a székelyföldi
autonómia kérdéséről nemcsak Székelyföldön kell beszélni. Elsősorban a román
társadalmat kell meggyőzni arról, hogy az autonómia nem vezet Románia széteséséhez.
Meglátása szerint az autonómia kérdésén belül magyar-magyar szolidaritásra,
valamint bizonyos szintű román politikai elfogadottságra van szükség. „Tisztában vagyok azzal, hogy nagyfokú
hiányosságok vannak az autonómia kérdésének tematizálása tekintetében a román
társadalomban. Nem rendelkeztünk eddig egy kiforrott román társadalomhoz szóló
kommunikációs stratégiával az autonómia ügyét illetően. A leghosszabb út is az
első lépéssel kezdődik. A politikai ezközökön kívül a társadalom különböző
szegmenseit meggyőző lépésekre van szükség”
– fejtette ki Csoma Botond.
Véleménye szerint lényeges a Kolozs megye és Székelyföld közötti együttműködés,
már csak azért is mert sok székelyföldi él Kolozsváron. Elsőkézből értesülnek
az itteni élethelyzetekről, problémákról.

Egyeztetések a PSD-vel, mediatikus hisztéria

Benkő Erika, parlamenti képviselő az elmúlt napok politikai csatározásaira
reflektálva elmondta: az erdélyi, székelyföldi emberek azért küldték őket a
Román Parlamentbe, hogy ott az ők érdekeiket képviseljék. Amennyiben vannak
olyan helyzetek, melyek azt eredményezhetik, hogy a közösségi ügyeket előre
vigyék, akkor azokkal a lehetőségekkel élniük kell. Az RMDSZ ezt tette, és
miután nem sikerült előrelépniük a közösségük számára fontos kérdésekben, úgy
döntöttek, hogy távol maradnak a PSD belső ügyeitől.

„Sajnálatosnak
tartom azt, hogy egy teljesen legitim politikai tárgyalás ilyen fokú hisztériát
váltott ki egyes román politikusokból és véleményvezérekből. Egy normális
országban a politikusok és véleményvezérek nem uszíthatnak egy kisebbség tagjai
ellen, csak azért, mert az uszítás a pillanatnyi politikai érdekeiket
szolgálja. Az RMDSZ nem kért semmi rendkívülit a magyar közösség számára egy
teljesen legitim politikai tárgyalás során, csak azt, amit egyébként több mint
egy évtizede folyamatosan kérünk a mindenkori román hatalomtól
: a kisebbségi
jogok betartását, valamint ennek a keretnek bővítését. Elfogadhatatlan, hogy
ennek kapcsán a hírtévék, valamint egyes politikusok magyarellenes
kirohanásokat tegyenek”
– fogalmazott a
képviselő.

A Mikó Imre
Jogvédelmi Szolgálat kiemelt figyelemmel kíséri a közösségi médiában és a
központi médiában előforduló magyarellenes kijelentéseket és névre szóló
feljelentést tesz minden egyes esetben az Országos Diszkriminációellenes
Tanácsnál.