Szabó József személyében új RMDSZ-es megbízott polgármestere van Harasztos községnek. Daniel Drăgulin, a község Nemzeti Liberális Párt színeiben megválasztott polgármestere lemondott tisztségéről, így Szabó József korábbi alpolgármester veszi át a hivatal irányítását. A törvény értelmében 90 napon belül kell a kormánynak megszervezni az új választásokat az adott településen, addig az alpolgármester az önkormányzat megbízott vezetője.
„Megtiszteltés
számomra a kinevezés. A törvény értelmében a polgármester lemondása esetén az
alpolgármester veszi át az önkormányzat vezetését. Úgy érzem ez egy nagy
felelősséggel járó feladat és igyekeszem majd eleget tenni kötelezettségeimnek,
még ha rövidebb időre is szól a kinevezés. A célunk az, hogy az az egyharmad
magyarság amely a községben él, továbbra is megfelelőképpen képviselve legyen”–
nyilatkozta Szabó József.
A megbízott polgármester elmondta a munkája során is
kiemelt fontossággal szolgálja a magyar közösséget és mindent megtesz, hogy a
községben lakók továbbra is elégedettek legyenek helyzetükkel.
Május 22-én mondott le a polgármester hivatalából és
június 6-a óta tölti be Szabó József a megbízott polgármesteri tisztséget,
egészen a minisztérium döntése alapján megszabott következő választásokig.
Kolozs megyében az RMDSZ 8 polgármesteri, 18 alpolgármesteri és 143 helyi
tanácsosi tisztséget szerzett az elmúlt évben tartott választásokon. A megyei
önkormányzatban 7 tanácsost sikerült bejuttatnia a megyében élő magyarok
szavazatinak köszönhetően, ami két mandátummal többet jelent az elmúlt
ciklushoz képest. „Fontos lehetőség ez a
harasztosi magyar közösség és az RMDSZ számára. A következő időszakban
lehetőségünk lesz megmutatni, hogy felkészült embereink a krízis helyzetekben
is helyt állnak. Ismét tanúbizonyságot tehetünk arról, hogy magyar ember is
képes tisztességgel elvezetni egy önkormányzatot, csak úgy mind amikor, egy
éven át Vákár István vezette a Kolozs Megyei Tanácsot” – nyilatkozta Antal
Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke.




