Sürgősen szükség van a Magyarbikalra vezető DC 134-es út feljavítására

„Az elmúlt egy évben háromszor is volt földcsúszás Magyarbikalon. A tavaly kétszer fordult elő, idén pedig egyszer a lakóházakhoz közel csúszott meg a Magyarbikalra vezető út. A tartófalak építésére nagy szükség van, ha nem javítjuk ki a károkat, hamarosan lehetetlenné válik a faluba való bejárás” – tudtuk meg Búzás-Fekete Máriától, Bánffyhunyad alpolgármesterértől.

Az elmúlt
évben három helyen csúszott meg a Magyarbikalra vezető út, ennek felújítására kér
anyagi támogatást Bánffyhunyad önkormányzata.

„A szerdai megyei tanács ülésen elfogadásra
kerül az a határozat-tervezet amely alapján 200 ezer lejt utalunk ki a Kolozs
Megyei Tanács tartalék alapjából a május 3-16 es 20-27 között történt
természeti károk fedezésére. A kedvezőtlen időjárás miatt ebben a periódusban a
134-es magyarbikali községi úton történtek károk fedezésére utaljuk ki a
támogatást. Az RMDSZ frakció kiemelten kezeli a természeti csapások által
keletkezett károk kijavítását ezért megtesz mindent annak érdekében, hogy a
magyarbikali lakosok minél hamarabb a feljavított úton közlekedhessenek”
–
nyilatkozta Deák Ferenc, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ frakciójának vezetője.

A károk
összegét 10 millió lejre becsülték. Az út elcsúszása miatt a kertek egy része
is megrongálódott, ugyanakkor egy telefon oszlop is kidőlt. Ha nem javítják ki
az utat a faluba való bejárás is képtelenné válik, ezt szeretnék megelőzni a
helyi önkormányzatnál. A károk kijavításának ára meghaladja az önkormányzat
rendelkezésére álló költségvetést, ezért fordulta a Megyei Tanácshoz további
támogatásért.