A megyei tanács mai ülésén döntöttek több speciális iskola támogatásáról, a kolozsvári Komutza Flóra iskola is új felszereléseket kaphat. „A speciális oktatást igénylő gyerekek számára is meg kell teremtenünk az egyenlő feltételeket, ahhoz hogy boldoguljanak az életben. A Kolozs Megyei Tanács mai döntésének értelmében több speciális helyzetben lévő gyereknek az okatatását könnyíthetjük meg a támogatások által” – nyilatkozta Balla Ferenc, Kolozs megyei tanácsos.
A
RO10-es program – Helyi és regionális szintű kezdeményezés a nemzeti
egyenlőtlenségek csökkentéséért és a társadalomba való beilleszkedés
elősegítéséért, nehéz helyzetben lévő gyermekek és fiatalok számára – a projekt
kezelője minőségében és a Kolozs megyei Regionális Közigazgatási Egység, mint a
projekt kezdeményezője írták alá, az Európai Gazdasági Térség Pénzügyi
Mechanizmusa (SEE) 2009-2014 program keretén belül megvalósuló fejlesztést. A
Kolozs Megyei Tanács az Estuar Alapítvánnyal partnerségben nyerte el a majdnem
2.000.000 lej értékben vissza nem fizetendő támogatást.
A program célját egy 15 hónapos, társadalmilag
elfogadott viselkedésre és informális oktatásra alapuló, integrált, innovatív,
érzékelést serkentő szolgáltatás bevezetése képezi, amely 944 speciális
szükségletű gyermek társadalomba való beilleszkedését segíti elő. Ebbe a
projektbe kapcsolódik be a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája is.




