Idén ötödik alkalommal kerül megszervezésre a Dési Magyar Napok, augusztus 10-12 között. A rendezvényről Kovrig Annamáriát, dési tanácsost, a helyi RMDSZ szervezet elnökét kérdeztük.
Augusztus 10-12-e között ismét Dési
Magyar Napok. Ismét, tehát volt korábbi kiadás is. Hányadik alkalommal
szervezik a rendezvénysorozatot? Miben változott, mivel egészült ki a program
az elmúlt évekhez képest?
Ötödik alkalommal szervezzük meg a Dési
Magyar Napok rendezvényt. Az előző évek sikereit szem előtt tartva alakítottuk
ki az idei programot is. A programok stílusát tekintve nagyjából ugyanazok,
amelyek az előző években is terítéken voltak, természetesen tematikájuk
változik. De idén is kulturális, illetve gyerekprogramokkal várjuk az
érdeklődőket.
Mit lehet tudni bővebben ezekről a
kulturális és gyerekprogramokról?
Az esemény csütörtökön,
augusztus 10-én, 18 órától veszi kezdetét. Az ARTA galériában képkiállítást
szervezünk erre a napra Dés a
festészetben címmel, amelyen dési festőművészek alkotásait lehet majd
megtekinteni. Pénteken 19 órától kezdődik a város főterén a nemzetközi néptánctalálkozó,
az Aranyeső néptáncegyüttes szervezésében. Szombatra egész napos programot
terveztünk: 10 órától kézműves foglalkozás lesz a gyerekeknek, illetve bűvész
előadás Belloni bűvész közreműködésével. Ugyancsak szombaton lesz gulyásfőzés,
illetve 18 órától koncertek lesznek. Fellép az Operettissimo, a Knock Out
zenekar, illetve Budapesi Randevú címet viselő koncert is lesz Miller Zoltán és
Vágó Bernadette előadásában. Szombati
események a Green Pub nyári kertjében zajlanak majd.
Kiknek szól elsősorban ez a rendezvény,
gondolhatunk itt idősekre, családosokra, fiatalokra és gyerekekre is?
Úgy próbáltuk
kialakítani a programokat, hogy minden korosztály megtalálja a számára
legfontosabb programpontokat. Mivel több féle tematikájú események vannak,
nehéz megmondani ki az elsődleges célcsoportunk, egy azonban biztos: a dési és
Dés környéki magyarokat szeretnénk megszólítani, kicsitől nagyig. Mindenkit
ugyanolyan nagy szeretettel várunk.
Ki a főszervezője ennek az eseménynek?
Az esemény
főszervezője a Dési Kádár József Kultúr Egyesület, ugyanakkor a helyi RMDSZ
tagjai is bekapcsolódtak a szervezési folyamatba. A néptánctalálkozót a helyi
tánccsoport vállalta fel, valamint önkéntesek is besegítenek a magyar napok
előkészítésébe.
Hogyan sikerült tető alá hozni az eseményeket? Vannak támogatók? Az
önkormányzat mivel járult hozzá a programhoz?
Az esemény megszervezése sok anyagi és
humán erőforrást igényel, illetve rengeteg befektetett energiát. Az esemény
költségeinek fedezésére több támogatót is kerestünk és találtunk is: a Communitas
Alapítvány és az RMDSZ , a Kincses Kolozsvár Egyesület, Bethlen Gábor Alap, és
nem utolsó sorban a polgármesteri hivatal.
Honnan érkeznek a résztvevők, előadók?
Előadók jönnek
Kolozsvárról és Magyarországról is. A résztvevők nagy része Dés magyar
közösségének tagja, viszont a városból elszármazottak közül akadnak, akik az
Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Hollandiából, Svédországból vagy
Magyarországról érkeznek haza. Nagy örömünkre szolgál, hogy idén Komáromból is
érkezik egy kisebb delegáció az eseményre. A dési magyar közösség tagjai már
többször is részt vettek a magyarországi testvértelepülés eseményein és
megtisztelő számunkra, hogy az idén őket is fogadhatjuk Désen. A rendezvény sikerességét
a mindenkinek szóló programokban látjuk, illetve sikeres rendezvénynek
tekintjük azt is, ha minél többen haza látogatnak a városba.




