Sikeresen zárta a Kolozsvári Magyar Napokat a KIFOR!

A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR), csakúgy mint az eddig években aktívan részt vett a Kolozsvári Magyar Napok programkínálatának bővítésében. Az idei évben is felvállalt ügyeként vittünk programokat a Deák Ferenc tér sarkán felállított Ifjúsági Pavilonba.

A KIFOR
programkínálatát pénteken, azaz augusztus 18-án, a Pedagógus Fórum indította,
ahol idén, immár második alkalommal teremtettük meg a környezetet a pedagógusok
találkozására, alternatív képzésére.

A Pedagógus Fórum meghívottja Kalóz János György volt, aki előadása elején  kiemelte, nagy örömére szolgál részese lenni
a fórumnak, hiánypótló kezdeményezésnek titulálva ezt. Segítségével megtudhattuk,
hogy mivel is foglalkozik az addiktológus, melyek a drogfogyasztás veszélyei,
hogyan segíthetünk azoknak akik már bajba vannak és mit kell tennie a pedagógusnak
és szülőnek, hogy a fiatalok ne lépjenek erre az útra.

Másnap azaz, augusztus
19-én, sor került az év első Köz/Élet/Tér beszélgetésére is ahol Oláh Emesével,
Kolozsvár alpolgármesterével, valamint Vákár Istvánnal, a Kolozs Megyei Tanács
alelnökével arról beszélgettünk, hogy mit is jelent a Kolozsvárnak
fesztiválvárosnak lenni, melyek azok az előnyök és hátrányok amelyek ebből a
titulusból származnak.

Augusztus 20-án, újból a
fesztiváloké volt a főszerep. A második Köz/Élet/Tér beszélgetésen, fiatal
önkormányzati képviselőket kérdeztünk arról, hogy hogyan is lehet márkázni egy
települést fesztiválokkal és nagyobb rendezvényekkel.

A KIFOR programjaira összesen 80
érdeklődő látogatott ki a három nap alatt, akik a rendezvényeik alatt rengeteg
új információval gazdagodhattak. Az események fő támogatója a Communitas Alapítvány
és Kolozs Megye Tanácsa voltak.