Nagy múltú rendezvény veszi kezdetét ma Tordaszentmihályon. A helyi közösség legfontosabb eseményét a Tordaszentmihályi falunapokat 15-ik alkalommal szervezik meg. Zeng Jánost, Tordaszentmihály polgármesterét a rendezvény szervezés menetéről, a programokról, a közösségi életről kérdeztük.
1.
Holnap
kezdődnek a falunapok
Tordaszentmihályon. Hányadik alkalommal szervezik meg, illetve ki az esemény
főszervezője?
Tizenötödik
alkalommal szervezzük meg a Tordaszentmihályi falunapokat. Az esemény
főszervezői címet a helyi önkormányzat vállalta fel. Mi állítottuk össze a
programot, annak érdekében, hogy minél jobban megfeleljen a helyi közösség
igényeinek, viszont az esemény lebonyolítását egy kolozsvári rendezvényszervező
vállalat végzi majd el.
2.
Több éve
vezeti már a községet, ez alatt az idő alatt biztosan voltak kiemelkedő
események, és nehézségek is. A falunapok szervezése miért fontos, még akkor is
amikor esetleg kevesebb a partner vagy az erőforrás?
A falu
számára két kiemelkedően fontos esemény van évente, az egyik az a falunapok, a
másik a Hagyma nap. A falunapoknak közösség kovácsoló szerepe van. Meg
szeretnénk teremteni azt a színteret, ahol a község lakosai egymással találkoznak,
beszélgetnek, kellemesen töltik idejüket egymás társaságában. Ugyanakkor a
testvértelepülési kapcsolatok ápolásában is fontos szerepe van a rendezvénynek,
hiszen minden évben ellátogatnak hozzánk a falu tesvértelepülései, illetve a
falunapok keretén belül bemutathatjuk azt is, amit a közösség ifjai tanulnak
egy éven keresztül. A helyi tánccsoportoknak is megteremtjük azt a helyszín,
ahol megmutathatják azt, hogy mit is tudnak.
3.
Falunapok
vagy községi napok inkább? Hogyan sikerül megszólítani a sinfalvi és mészkői
közösségeket?
Azt
mondanám, hogy inkább falunapok, hisz Sinfalván és Mészkőn is szerveznek
külön-külön falunapot. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az említett két
falu lakosaitól elzárjuk az eseményt. Ők is a közösségünk részei, így minden
évben nagy szeretettel várjuk őket is a tordaszentmihályi falunapokra és mi is
szívesen látogatunk el, az általuk szervezett eseményekre.
4.
A községben
a magyar közösség kissebségben él. Hogyan sikerül biztosítani azt, hogy mind a
magyarok, mind pedig a román közösség sajátjának érezze az ünnepet?
A programban
egyaránt vannak magyar és román programpontok is. Vannak olyan események,
amelyek célzottan a magyar közösségnek szólnak, például a magyar előadók és
énekesek, illetve figyelembe kell azt is venni, hogy Magyarországról is vannak
testvértelepüléseink. Ugyanakkor a helyi magyar néptáncegyüttes a Rügyek
fiataljai is fellépnek a falunapok keretében, akárcsak a román néptáncegyüttes.
Vannak olyan programok amelyek két nyelven zajlanak, ilyen például a ma délután
tartandó 50 éves házasok köszöntése, amely egyébként a falunapok nyitóprogramja
is, illetve a gyerekfoglalkozások is
mind a két csoporthoz szólnak.
5.
A magyar
közösség megszólításában partner lehet az RMDSZ és a történelmi egyházak. A
helyi RMDSZ milyen formában kapcsolódott be az esemény szervezésébe?
Lovász Pál,
mint az RMDSZ Tordaszentmihályi Szervezetének elnöke és a helyi tanács
kulturális bizottságának elnöke nagy szerepet vállalt fel a szervezésben,
mondhatni, hogy a szervezés oroszlán részét ő csinálta. Ugyanakkor a többi
RMDSZ tanácsosunk is keményen kiveszi a részét, hiszen az ő feladatuk a
testvértelepülések delegációjának fogadása és szórakoztatása a három nap alatt.
Ők gondoskodnak arról, hogy a külföldről érkező vendégeink megtekinthessék
mindazt, ami számunkra fontos, azt, amit a közösség értékeinek tartunk.
6.
Több éves
polgármesteri tapasztalat van már a háta mögött. Hogyan látja, melyik
eredményére a legbüszkébb?
Minden
megvalósításunkra büszke vagyok. Az elmúlt 13 évben a
falu látványosan fejlődött, hiszen rengeteg projektet vittünk végbe, van víz
ellátásunk, iskoláink, óvodáink és még sportcsarnokot is sikerült létesítenünk
és még sorolhatnám. Ugyanakkor büszkék vagyunk a fiatlajainkra, azokra az
ifjakra, akik hagyományainak és értékeinket viszik tovább. De talán az
egyik legnagyobb eredmény az, hogy a községben 20%-ban élnek magyarok és mégis negyedik mandátumomat töltöm polgármesteri
szerepben.
7.
Mit gondol,
mi a siker titka? Mitől lesz jó gazdája valaki egy közösségnek?
Az
elsődleges és egyben legfontosabb dolog az, hogy ismerjük a települést,
közösséget amit képviselünk. Törzsgyökeres tordaszentmihályiként könnyebben
megértem azt, ami a község lakosainak fontos és ez által megfelelőképpen
képviselhetem az érdekeiket.




