Márti, a KIFOR elnökségének tagja a nyarat az Egyesült Államokban töltötte, ahova a Work and Travel egyetemistáknak szóló programjával jutott ki! Virginia béli kalandjait, most velünk is megosztotta!
Pontosan ma van 3 hónapja, hogy az Egyesült
Államokba, Virginia államba utaztunk Barbival. Már a legelején megállapítottuk,
hogy ez egy izgalmas nyár lesz, 7.775 kilométerre az otthontól, ahol csak
egymásra számíthatunk és mindenki meg minden nagyon más lesz. De miért is?
Miről szól számunkra ez a nyár, itt, Amerikában?
Legelső “nagyon más lesz” élményünk az volt,
amikor munka után hazafele sétálva legalább három személy mosolygott ránk, és
kedvesen megállítottak, hogy megkérdezzék honnan jöttünk, és hogy érezzük itt
magunkat s egyszer sem felejtették el hozzátenni a beszélgetéshez, hogy „Take care girls!”. Pár hét elteltével
értettük meg, hogy ez mindennapi megjegyzés a részükről. Megdöbbentő volt, amikor a kisboltban az
elárusítónő külön szatyorba pakolta nekünk a vásároltakat, és háromszor kért
bocsánatot, amikor véletlenül egy fagyasztott élelmiszert valami más mellé
pakolt, miközben a vízum programunkról beszélgettünk. A hátunk mögött eközben
öt személy állt sorban anélkül, hogy előrekiáltottak volna nekünk. Nehéz volt megszokni, hogy bárkivel találkozol
egy egyszerű „Hi!” helyett, a „Hi! How are you?” fogad. Igaz, nem
mindenki kíváncsi arra, hogy is érzed magad valójában, de tiszteletből
megkérdezik vagy perceken át is elbeszélgetnek veled. Így történt, hogy a
hotelben, ahol dolgozunk sikerült megismernünk egy magyar családot, valamint
egy amerikai házaspárt, akik mindig meghívnak minket vacsorára, moziba.
Augusztus közepén történt, amikor ismét a
munkából hazafele tartottunk, és éppen egy gyors pihenőt tartottunk az egyik
gyors étkezdénél, hogy az aznapi ebéd-vacsoránkat megejtsük a következő jelenet.
Vidáman, megelégedetten jöttünk kifele, amikor végeztünk, de Barbi biciklijét
sehol sem találtuk a bicikli parkolóban. Mi tévők legyünk? Két fiatal lány, az
éjszaka közepén, akik csak arra várnak, hogy a hátramaradt 5 órájukat
munkakezdésig alvással töltsék. Kétségbeesetten jártuk körbe az épületet és a
közelben levő szórakozóhelyeket, hogy megtaláljuk a kis, zöld biciklit, de
sajnos nem jártunk sikerrel. Ekkor jött egy ismeretlen személy és érdeklődött,
hogy mi történt, miért vagyunk ennyire szomorúak?! Elmeséltük neki az esténk
tragédiáját, persze, elmondtuk azt is, hogy honnan jöttünk és mivel töltjük a
nyarunkat itt, mire ő: „Ti tényleg azért
jöttetek ide, hogy fagyit áruljatok, és közben felfedezzétek az Államokat?”
Arcán meglepődöttség látszott, mert valljuk be, az amerikai fiatalok nagy része
a nyarát burger evéssel, BBQ partival, pizza-maratonnal tölti vagy épp azon
gondolkodik, hogy hova parkolhatna, úgy hogy a legkevesebbet kelljen, sétáljon
az óceánpartig. Pár perc beszélgetés után a srác csak felénk nyújtotta a saját
biciklijét, mert neki nincs szüksége rá, használjuk mi egészséggel és legyen
egy élménydús nyarunk itt. Ekkor tettük fel magunknak a kérdést: „Tényleg
ennyire szerencsések és balszerencsések is vagyunk egyszerre vagy csak a
véletlen műve, hogy éppen akkor sétált arra a srác és botlott belénk?”
Ilyen is csak itt, Amerikában történhet meg, velünk. Ismét valami olyan történt,
ami különlegessé tette a napunkat.
És egy kicsit arról, hogy a munka mellett még
mivel töltöttük és töltjük a napjainkat. Sikerült ellátogatnunk Washingtonba,
szabadnapjainkat sütkérezéssel töltöttük az óceánparton, sokszor az volt a
legnagyobb dilemmánk, hogy most melyik fagyizót próbáljuk ki. Nehéz volt azonosulni azzal a nyugodtsággal,
ami itt, Virginia Beachen van. Következő terveink között van New York és egy 10
napos kirándulás Californiába. A miami kirándulásunk sajnos meghiúsult az Irma
hurrikán miatt, de még hátra van 29 nap a nyarunkból.
Élmények sorozata dobta és dobja fel a
napjainkat, munka közben vagy után, és egyre inkább megbizonyosodtunk róla,
hogy szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ilyen program részesei lehetünk és
ilyen sem történhet meg velünk minden nap. Alig várjuk, hogy egy új nap legyen,
hogy új élménnyel gazdagodjunk vagy csak ámulva biciklizzünk végig esténként az
óceánparton. Úgy érezzük magunkat,
mintha ez az egész nyarunk egy filmsorozat lenne, aminek határozottan ne.g98m
akarjuk, hogy beharangozzák a “final
episode”-ját, mert akkor a gépünk elrepül és a képernyő fekete lesz.
Márti
