A Bejing Genomics Institute (BGI), kínai bioinformatikai vállalat küldöttségét fogadta ma Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke. Kolozsvár első helyen szerepel azon a listán, amelyről a kínai cég a közeljövőben kiválasztja új, délkelet európai kutatóközpontjának a helyszínét.
„Nyitottak vagyunk
minden olyan befektetésre, mely az innováció és technológia fejlődését segíti
elő. Kolozs megye minden szükséges erőforrással rendelkezik, ahhoz, hogy az BGI
által elképzelt kutatóközpont megvalósulhasson, ezáltal előremozdítva a
biotechnológiák piaci ágát. Jól képzett munkaerővel rendelkezik a megye,
földrajzi és infrastrukturális adottságai is kielégítőek az ilyen jellegű
befektetések számára.” – nyilatkozta az alelnök a találkozót követően.
A BGI olyan helyszínen szeretné megnyitni új kutatóközpontját,
ahol lehetőség nyílik az egészségügyi intézményekkel és kutatóközpontokkal, az
egyetemi intézményekkel és az IT szektorral szoros kapcsolatot kialakítani. A
kikötéseket illetően Vákár István ismertette a delegáció tagjaival Kolozs megye
és Kolozsvár erőségeit és annak előnyét, hogy miért érdemes Erdély szívébe
hozni a már említett beruházást. Az alelnök kiemelte Kolozsvár az egyik legjobban
fejlődő település a térségben, földrajzi elhelyezkedése egyedi, 700 kilométeres
körzetében 8 európai főváros található. A közlekedési infrastruktúra fejlett, a
kolozsvári reptér a környék egyik legnagyobb légi állomása; áruszállítási
szempontból is megfelelő, ugyanis az országban létezik egy olyan gyorsfutár
szolgálat, amely kifejezetten az egészségügyi csomagok szállítására
szakosodott. Fontos megemlíteni, hogy az IT szektor fejlettséget tekintve
Kolozsvár az elsők között van, hisz a város 10%-a ebben az iparágban dolgozik és az internetes adatátvitel gyorsaságában
Románia 5-ik helyen áll világviszonylatban.
A jelenleg épülő Tetarom 4-es ipari park kitűnő helyszín
lenne a kínai cég által létrehozandó kutatási központ számára, úgy a
megközelítés, mint a helyszíni adottságok szempontjából.
Fotó: Kolozs Megyei Tanács




