Csoma Botond szerint ideje volt napirendre kerüljenek a magyar-román viszony tabutémái. A kolozsvári parlamenti képviselő a közelgő gyulafehérvári centenárium kapcsán felmerült vitákról beszélt lapunknak.
Az elmúl hetekben felélénkültek a magyar-román viszonyról szóló
nyilvános viták. Miért épp most lett ismét közbeszéd tárgya?
– Közeledik a gyulafehérvári nagygyűlés centenáriuma, ez volt az apropója
annak, hogy végre őszintén beszéljünk ezekről a dolgokról. Most arról is szó
esett és eshet, ami eddig tabu tárgyát képezte.
Az RMDSZ eddig elsősorban a törvénykezéssel foglalkozott, a kolozsvári
táblaügy viszont rámutatott, hiába vannak jó törvényeink, ha azokat nem tartják
be. Mi a perspektívája rövid távon a kisebbségi és nyelvi jogok betartatásának?
– A törvénykezésre természetesen továbbra is szükség van, a jogok bővítését
ugyanis csakis törvénykezés által lehet elérni. Az utóbbi időben hangsúlyt
fektettünk a hatályos törvényeknek a betartására is. Felhívtuk sokszor a
figyelmet arra, hogy a közösségünk sem él a hatályos törvények által
biztosított jogokkal, és vannak bizonyos helyzetek, amikor a mi
önkormányzataink sem élnek bizonyos jogokkal. Ezen a téren folyik egy
tudatosító munka. A közösségben és az önkormányzatainkban is külön hangsúlyt
kell fektetni a meglévő jogok alkalmazására. Azért kötöttünk a Szociáldemokrata
Párttal parlamenti megállapodást, mert az RMDSZ hat százaléka nem elég a
jogalkotáshoz. Rögös ez az út, de továbbra is mutat a Szociáldemokrata Párt
valamiféle nyitottságot.
A centenárium kapcsán mintha kiszabadult volna a szellem a palackból…
– Igen. December 1. ünneplése tabu téma volt eddig. Örülök, hogy Kelemen
Hunor ezeket a kérdéseket felvetette, és úgy vetette fel, hogy az vitára is
alkalmat ad nem csak politikai aktorokkal, hanem értelmiségiekkel is, lásd a
pengeváltást Andrei Pleșuval. Most láttam, ugyancsak az Adevărulban, ahol a Pleșu
vita folyt, megjelent egy román szerző tollából egy Pleșu állításával kritikus
írás. El kell fogadtatnunk a románokkal, hogy attól nem kell bennünket
közellenségnek nézni, hogy bizonyos kérdésekben a véleményünk nem egyezik meg a
többség véleményével. És nagyon fontos ugyanakkor pontosan fogalmazni, és
Kelemen Hunor nagyon jól elkülönítette ezt a két dolgot. Azt mondta, nem tudunk
örülni, nem tudunk ünnepelni december elsején, viszont ez nem azt jelenti, hogy
nem tartjuk tiszteletben az ünnepet. Ugyanakkor hozzátenném, Iuliu Maniu
emlékirataiban arról írt a húszas évek végén, a harmincas évek elején, hogy
túlzás a román politikum és az értelmiségi elit részéről az az elvárás, hogy az
erdélyi magyarság ünnepeljen december elsején.
Hidak épülnek a két közösség között vagy a megosztó diskurzus kerekedik
felül és végső soron mindenki a saját szavazótábora fele kommunikálja a
kötelezőt?
– Az elején vagyunk még ennek a történetnek. Egyelőre az egy nóvum,
hogy Kelemen Hunor tabudöntögetően megszólalt ebben a témában. Ha a
hidakat említetted, akkor én úgy gondolom, hogy Kolozsvár, – annak ellenére,
hogy bosszankodunk bizonyos dolgokért, – szellemi milliője alkalmas arra, hogy
még a centenárium évében is hozzájáruljon bizonyos közös nevezők
kialakításához. Egy ezzel foglalkozó egyesületet fogunk bejegyezni, ami a
magyarok és románok viszonyára a kortárs művészet eszköztárát felhasználva
reflektálna. A cél az lenne, hogy próbáljuk a hagyományos megközelítésből
kiragadni a témát. 1918-as események kapcsán van egy attitűd a román oldalon,
ami helyenként átcsaphat diadalittas nacionalista diskurzusba. A másik oldalon
pedig nem szeretném azt, ha az erdélyi magyarság visszavonulna és kizárólag a
veszteség irányából közelítene a kérdéshez. Erre a próbálkozásra úgy érzem
Kolozsvár megfelelő hely, mert találnánk magyar és román oldalról is olyan
embereket, akik túllátnak ezeken a paneleken.
Kelemen Hunor többször utalt bizonyos ígéretekre, amiket a román állam
nem tartott be a magyar közösséggel szemben. Mik ezek?
– Történt egy visszautalás az 1918-as kiáltványra, ahol elég sok mindent
megígértek, többek között az autonómiát is. Az 1923-as alkotmányba semmi nem
került be abból, ami 1918-ban Gyulafehérváron, december 1-én elhangzott. Meg
kell említeni, hogy szovjet nyomásra az ötvenes években létrejött a Magyar
Autonóm Tartomány, amit aztán a ’60-as évek végén megszüntettek. Ha
autonómiáról beszélünk, akkor meg kell említeni az 1918-as kiáltványt is és
üdvös lenne a jelenlegi, európai példákat is megvizsgálni. Ezek mentén kellene
a diskurzust kialakítani és természetesen elsősorban nem egy magyar-magyar
versenyre lenne szükség például az autonómia kapcsán, hanem a románok fele
kellene kommunikálni, hogy nem egy ördögtől való dolog és nem az a célunk, hogy
Románia területi épségét veszélyeztessük.
Mik azok a célok, amik valamiféle élhető jövő felé mutatnak az erdélyi
magyarok számára Romániában?
– Ahhoz, hogy ezek kikristályosodjanak, szélesebb körű társadalmi
párbeszédre van szükség, ami meg kell haladja a politikum határait. Ki kell ezt
a kérdést vezetni a politikai mederből. Az RMDSZ-nek van egy programja
most, ahol megmutatja, hogy az elmúlt száz évben az erdélyi magyarok mivel
járultak hozzá Romániához. A politikumnak megmarad az a nagyon fontos szerepe,
hogy tisztázza a román állam és a magyar kissebség közötti viszonyt. És ezt nem
lehet úgy tisztázni, hogy ha az egyik magyar politikai vezető mond valamit, és
erre azt javasolják, hogy költözzön Magyarországra. Vannak olyanok, akik meg
szeretnék vonni a kijelentések miatt Kelemen Hunor román állampolgárságát. Úgy
gondolom, hogy az ilyen típusú diskurzusokat meg kellene haladnunk.
Természetesen az élhető jövő szempontjából, a kisebbségi kérdések mellett
nagyon fontosak a gazdasági problémák orvoslása is. Az őszi ülésszakban a
nyelvi jogok bővítésén kívül az RMDSZ olyan törvénytervezeteket is beterjeszt,
amelyek az egzisztenciális boldogulást célozzák.
Mi a feltétele annak, hogy a többség anyanyelvhasználati és más téren is
egyenrangú állampolgárnak tekintse a Romániában élő magyarokat?
– A többség könnyebben elhiszi azt a diskurzust, sőt az államfő is az ő
maga szászságában, németségében ahol tudja, hangoztatja, hogy Románia
mintaállam a kisebbségi jogok szempontjából. Amikor ezt hallják az emebrek
nagyon sok csatornából, megrökönyödnek, amikor ellenvéleményekkel találkoznak.
Örvendek annak, hogy beszélünk erről. Az utóbbi időben nem volt arra precedens,
hogy nyíltan felmerült volna például az, hogy másodrendű állampolgárok vagyunk
vagy nem vagyunk, vagy milyen nyelvi jogok illetnének meg minket. Arról sem
volt szó, hogy az erdélyi magyarságnak van-e ünnepelnivalója december 1-én vagy
nincs.
Forrás: Igen, tessék!
Kép: Bethlendi Tamás
