Zsuzsi első hete Brüsszelben

Alább olvashatjátok Csorba Zsuzsi, a KIFOR volt gyakornokának, első heti Brüsszeli beszámolóját, amit Winkler Gyula Európai parlamenti képviselő gyakornokaként élt át.

El sem hiszem, hogy már egy hete Brüsszelben vagyok.
Nagyon repül itt az idő. Na persze, ha az ember jól érzi magát, jó a társaság
és a munka, akkor gyorsan telik az idő.

 

Na de kezdjük csak  az elején, mit is keresek én itt
már egy hete? És mit fogok a következő négy hétben itt csinálni. Már hosszú idő
óta tudom magamról, hogy közösségi ember vagyok, a közösségben tevékenykedő,
aktív személy. Tavaly nyáron igen felkeltette az  érdeklődésem egy
gyakornoki felhívás az Európai Uniós Parlamentben Brüsszelben, Winkler Gyula
képviselő úr irodájában. (hasonló lehetőségek
itt. ) Gyorsan el is döntöttem, hogy élni szeretnék ezzel a lehetőséggel, ismerősöktől elkezdtem érdeklődni,
összeszedtem a jelentkezéshez szükséges papírokat. Majd egy-két hónappal később
érkezett a válasz, hogy kiválasztottak és hogy részese lehetek a gyakornok
programnak. Leírhatatlan izgalom töltött el, valahogy alig tudtam el hinni,
hogy ez tényleg megtörténik. Egy ideig még fel sem tudtam igazán fogni mit
történik, akkor eszméltem rá, hogy valóban megyek gyakornoknak, amikor ismerősök
az utcán gratuláltak, mert látták a nevem.

 

Szóval így kerültem én Brüsszelbe, és íme a kezdeti
izgalom után, már eltöltöttem itt egy hetet és csak azt tudom mondani, hogy
egyre inkább tetszik úgy a munka, a hangulat, mint a város, ami egyébként
zöldebb mint gondoltam.

 

Éppen egy hete, hétfőn volt az első munkanapunk egy román
hölggyel, aki ugyancsak gyakornok a képviselő úr irodájában. Izgatottan
toporogtunk a parlament épülete előtt, várva, hogy valaki vigyen be minket.
Persze a nagy izgalomban elkezdtünk beszélgetni egymással angolul és szépen
megtárgyaltuk, hogy mindketten Romániából vagyunk és beszélünk románul, majd
mintha mi sem történt volna, tovább beszélgettünk angolul.  

 

Első napunk ismerkedéssel telt, úgy a kollégákkal, mint
az épülettel, amit meg kell hagyni, hatalmas és számomra bonyolultnak tűnt első
látásra. De így  egy hét elteltével már kezdem megszokni a közlekedést a mi
épületrészünkben, de azért biztos el tudnék még tévedni. Az ismerkedés után
elrendeztük, (azaz Zsuzsi, az iroda állandó munkatársa elrendezte) az
adminisztratív dolgokat, hogy megkapjuk a nyakba akasztós jelvényünk, hogy
kedden már egyedül mehessünk be a parlamentbe.

 

Gyorsan elröppent az első hét, beszélgettünk a Minority
Safepack-ról, annak fontosságáról. (ha még nem írtad alá
itt megteheted). A hét elején rendszereztük a heti tennivalókat, eseményeket, amiken részt
kell venni. A hét folyamán részt vettünk az Európai Parlament Nemzetközi
Kereskedelem Bizottságának (INTA) ülésén, ahol kaptunk kis fülhallgatót és
végig követtük a tárgyalt témákat, majd láttunk szavazást is. Az ülésen téma
volt az Európai Unió 2018-as pénzügyi
évre vonatkozó általános költségvetése, az EU–Afrika-stratégia: a
fejlődés fellendítése, valamit szó esett egyrészről az
Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kazah Köztársaság közötti megerősített
partnerségi és együttműködési megállapodásáról.

 

Csütörtök délután ellátogattunk az
Európai Történelem Házába, ahol egy interaktív túra keretén belül ismertük meg
Európa történelmét. A hétvégét a város nevezetességeinek megismerésére
szenteltük, sétáltunk a központban, parkokban és kipróbáltuk a helyi nevezetes
éttermeket. És persze szántunk időd a pihenésre is.



Zsuzsi további képeiért és élményeiért látogass el az alábbi linkre:

http://mizajlik.blogspot.ro/2017/09/elso-het-brusszelben-gyakornokvagyok.html