Három napos tanulmányi úton vett részt a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum harminc önkéntesét Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő meghívására. A tanulmányi útra, október 9- és október 11 között került sor, amely során a fiatalok meglátogatták az Európai Parlamentet és megismerkedhettek az európai törvényhozás folyamatával is.
Winkler Gyula elmondta a meghívottaknak,
hogy az elmúlt évben, kifejtett munkásságuk és eredményességük jeléül
látogathattak el idén Brüsszelbe. A képviselő szerint az önkéntesség ma már
több mint plakátragasztás, hiszen egy közösséghez való tartozást jelent, egy
összekovácsoló erőt, ahova szívesen megyünk vissza, hiszen ismerősök, barátok
vesznek körül és a fiatalok számára ebben a korban a kapcsolati háló a
legnagyobb érték.
„Az erős
helyi identitás, nem zárja ki, az európai identitást, hiszen a kettő nemcsak,
hogy kiegészíti, hanem feltételezi, erősítheti is egymást. Az erős helyi
identitás kialakításában fontos szerepet kapnak az olyan, aktív fiatalok, akik mozgatórugói
a helyi fiatal közösségnek. Ez a brüsszeli tanulmányút pedig abban erősíthet
meg őket, hogy mindannyian az európai közösséghez tartoznak"–
magyarázta Winkler Gyula.
Demeter Anita, kérdésünkre miszerint
miért volt hasznos ez kirándulás elmondta: „Az
évek folyamán egy roppant jó társaság alakult ki, akikkel a brüsszeli
látogatásunk alatt betekinthettünk a politikai folyamatokba. Winkler Gyula
képviselő úrral meglátogattuk az Európai Parlamentet, ahol többek között
elmesélte nekünk egy átlagos napját, beszélt az unió fontosságáról és minden
kérdésünkre szívesen válaszolt. Számomra nagyon emlékezetes napokat töltöttünk
Brüsszelben, nagyon örülök, hogy részese lehetek ennek a csapatnak. Az ilyen
élmények miatt, mindenkit csak bátorítani tudok az önkénteskedés megtapasztalásához!”




