„A közigazgatási bizottságban majdhogynem arcátlannak nevezték a módosító javaslatunkat, a plénumban sem volt érdemi vita. Felszínes nacionalista retorika és a kisebbségektől való elfordulás jellemzi Románia példaértékű modelljét.”– Csoma Botond a közigazgatási bizottság tagja, Kolozs megye RMDSZ-es képviselője így összegezte az elmúlt napok eseményeit.
2018-ra készülve az RMDSZ párbeszédet
javasolt a többséggel, azonban helyette elutasítással került szembe. Az
Szövetség azt akarta, hogy minél többen tudják a magyar nyelvet használni a
közigazgatásban ott, ahol a kisebbség aránya meghaladja a 10%-ot, emellett
kedvezményes küszöb bevezetését is javasolták, ez azokon a magyar embereken
segít, akik olyan településeken élnek, ahol a kisebbséghez tartozó lakosok
számaránya nem éri el a 10%-ot. A 215-ös törvénymódosítás leszavazásával a
román többség visszautasította a párbeszédet a magyarokkal. Kompromisszumos megoldást
próbált találni azért, hogy a romániai magyar közösség jogos elvárása
teljesüljön, hogy az anyanyelv-használati küszöböt csökkentsék, húsz
százalékról akár tizenötre.
„Ésszerű megközelítés
helyett nacionalista üdvrivalgás volt a bizottságban és plénumban is. A román
pártok, külön9sen az ellenzék elzárkózott minden higgadt és pontszerű vitától.
Az együttes bizottságokban az ellenzéki képviselők kérték az ülésvezetőtől, hogy
tűzze napirendre cikkelyenkénti tárgyalás nélkül a törvénytervezetünket. Miután
ez megtörtént és leszavazták a törvény módosító javaslatunkat, az ellenzékiek
megtapsolták az eredményt. ”– nyilatkozta Csoma Botond a mai sajtótájékoztatón.
Románia kisebbségvédelme nem
modellértékű, hiszen nem tiszteli a nemzeti közösségeket. Románia nem erős
állam, hiszen semmilyen gesztust nem akar tenni a magyar emberek felé. Erejét
fitogtatja, közben gyengeségét mutatja. Ezzel az elmúlt hónapok magyarellenes
hangulatát a román politikum nem rendezte, hanem felerősítette.
A Szövetség továbbra sem mond le
arról, hogy a jelenlegi húsz százalékos nyelvhasználati küszöböt tízre, esetleg
tizenötre csökkentse. A törvénymódosítás kapcsán a szenátus lesz a döntő ház.




