Új teret nevezhetnek el a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére Kolozsváron. Kolozsvár Polgármesteri Hivatala kedden sajtóközleményben tette közzé, hogy a jubileumi évforduló tiszteletére javaslatot tesz a Farkas utcai templom előtti tér átnevezésére.
A
Farkas utcai református templom és a Református Teológiai Líceum által
behatárolt, Szent György szobor körüli teret Kálvin János reformátor nevét
viseli, amennyiben az erre vonatkozó tanácsi határozatot megszavazza a városi
tanács. A tér Piațeta Jean Calvin (Kálvin János tér)
elnevezését Gergely Balázs kolozsvári városi tanácsos kezdeményezte, az RMDSZ
városi önkormányzati frakciójának támogatásával.
„Az erről szóló határozati javaslat-tervezetet
október 8-án iktattam a városházán, egyben azt is kérve, hogy az Eötvös (ma
Constanța) utca első szakasza (1-4 szám) a jövőben Luther Márton nevét viselje.
Ez utóbbi javaslatot megvalósíthatóságát jelenleg mérlegelik az
illetékesek. Szeretném megköszönni Emil Bocnak, Kolozsvár polgármesterének
a város protestáns közösségei irányába tett gesztusát. Hasonlóképpen
köszönöm Ft. Kató Béla és Ft. Adorjáni Zoltán püspök urak támogatását, valamint
Oláh Emese alpolgármester asszonynak, Ballai Zoltánnak és Fehér Attila
lelkipásztoroknak az ügyben nyújtott segítségét” – mondta Gergely Balázs
kolozsvári tanácsos.
Kedden
Kolozsvár Polgármesteri Hivatala közleményben üdvözölte a protestáns egyházakat
a reformáció 500. évfordulója alkalmából.




