Akár már jövő tavasszal nekiláthatnak a válaszúti Bánffy-kastély felújítási munkálatainak. A közel 20 millió lej értékű projekt támogatási szerződését ma írták alá a Kolozs Megyei Tanács az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség képviselői.
„Nagyon örülünk ennek a hírnek, hiszen már régóta
keressük a felújítás lehetséges módozatait. A Bánffy-kastély felújításával egy újabb
közösségi teret adunk át a megye lakóinak, hisz az Európai Uniós finanszírozási
szerződésben feltételként szerepel az, hogy a felújítást követően öt évig
kulturális célokra kell felhasználni az épületet. A bonchidai kastéllyal
összekötve egy olyan kulturális tér alakulhat ki, amely egyedi lenne Romániában,
vannak, ugyan esetek ahol még van két ilyen történelmi emlékmű egymáshoz közel,
viszont kevés olyan esetről hallunk, ahol ezt ki is használják. És nem utolsó
sorban örvendünk, hogy megmarad ez a nagyon értékes történelmi emlékmű” – nyilatkozta Balla Ferenc
Kolozs megyei tanácsos.
Ma aláírt
szerződés értelmében a következő lépés az engedélyek beszerzése és a felújítási
dokumentáció összeállítása, amely után kiírhatják a közbeszerzést a kastély rehabilitálására. Vélhetőleg 2018
tavaszán fognak majd neki felújítási munkálatoknak. A projekt további
felügyeletét Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke kérte.




