„Közel 7 millió euró Európai Uniós támogatásból fejlesztené a Patarét-övezetet és járulna hozzá a gettó felszámolásához Kolozsvár önkormányzata. Az Inkluzív Kolozsvár helyi akciócsoport az erre vonatkozó pályázatát hétfőn nyújtotta be a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és a Regionális Operatív Program révén lehívható pénzösszegekre” – jelentette be Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, az akciócsoport egyik kezdeményezője.
A projekt, amely a 2014-2020-as időszakra kidolgozott
és elfogadott Fejlesztési Stratégia szerves részét képezi, elsősorban a roma
lakosság felzárkóztatását tűzte ki célul, de a célcsoportot meghatározó
feltételek nem kizáró jellegűek, magyarázta az alpolgármester. A városrész
fejlesztési tervét a kimondottan erre a célra létrejött Inkluzív Kolozsvár
Egyesület fogja gyakorlatba ültetni.
A felzárkóztatási
stratégia két szociológiai felmérésre támaszkodik. Az egyik egy népszámlálás
jellegű felmérés, amelyet a Pataréten lakók körében végeztek a Babes-Bolyai
Tudományegyetem illetve a Szociális és Egészségügyi Igazgatóság
koordinálásával. A másik tanulmányt az IRES Közvéleménykutató Intézet
készítette el a Patarét környéki övezetben.
A stratégia kidolgozói a Patarét és környéke
felzárkóztatásának elérése érdekében egy integrált módszert alkalmaznának. Ez
az integrált módszer kitér a lakhatási körülményekre, a foglalkoztatásra, a
szolgáltatások elérhetővé tételére, az oktatásra, a városi mobilitásra, a
közterek fejlesztésére, a városrész lakói érdekérvényesítési képességének
erősítésére és a közmegítélésük javítására.
A stratégia
kidolgozásában oroszlánrészt vállalat az önkormányzat alárendeltségébe tartozó
Szociális és Egyészségügyi Igazgatóság, a BBTE, a Kolozsvári Metropolisz Övezet Közösségfejlesztő Egyesülete és a
Népek Fejlődése Alapítvány.
A megpályázott összeg 6 987 500 euró, a Regionális
Operatív Programtól és a Humánerőforrás-fejlesztési Programtól egyenként 3,25
millió eurót hívna le az önkormányzat, a fennmaradó összeg az országos
költségvetésből kerülne ki.
Az Inkluzív Kolozsvár
Egyesület helyi akciócsoport a hátrányos helyzetű, kirekesztettséggel küzdő
személyek által lakott, gettó jellegű városrészt és annak környékét szeretné
felzárkóztatni. Az egyesület megalapítását a kolozsvári önkormányzat
kezdeményezte, a projekthez további 11, a közszférából, a magánszférából, és a
civil szférából érkező partnerszervezet társult. Az
Inkluzív Kolozsvár Egyesület megalakulásáról októberi ülésén döntött a helyi
képviselő testület. A kolozsvári önkormányzat mellett a Kolozsvári Görög
Katolikus Püspökség Caritas Egyesülete, a Coastei Utcai Romák Közösségének
Egyesülete, a Kolozsvári Metropolisz Övezet Közösségfejlesztő
Egyesülete, a Serena Egyesület, a Fiatal Romániai Romák Polgári Uniója
Egyesület, a kolozsvári önkormányzat alárendeltségébe tartozó Szociális
Igazgatóság, a Babeș-Bolyai
Tudományegyetem, az AltArt Alapítvány, a Gyerekekért, Közösségért és
Családokért Romániai Alapítvány, a Népek Fejlődése Alapítvány és a Siab
Development is tagja az egyesületnek.




