Gyakornoki programunk végeztével, Orsi a KIFOR gyakornoka beszámol az elmúlt öt hét élményeiről és tapasztalatairól!
Városházán,
illetve a Parlamentben eltöltött időmről szeretnék beszámolót írni, arról, hogy mivel gyarapodott
tudásom, miben segített ez az egész program nekem.
Első sorban nagyon örülök, hogy belátást nyerhettem a
Városházán a mindennapi tevékenységekbe, ugyanis bár én Kolozsváron születtem
és nőttem fel és mindig is követtem a közéletet, teljesen más amikor mélyebb
betekintést nyerünk a város problémáiba, tevékenységeibe. Mindenki nagyon
türelmesen magyarázott, akár ugyanazt a dolgot többször is ha nem értettük és
kitartóan foglalkoztak velünk. Amellett, hogy az alpolgármesterrel és a magyar
városi tanácsosok közül pár személlyel (Rácz Levente, Nistor Dániel) volt
szerencsénk összeismerkedni és első kézből megtudni, hogy hogyan lehet erre a pályára
lépni és miből is áll ez az egész, mi a jó és a rossz oldala, milyen nehézségek
vannak és mit lehet elérni, kaptunk kisebb feladatokat is, például dosszié
rendezés és számozás és ezeket alaposan elemezhettük és megtanították hogyan is
kell ezeket követni, illetve összeállítani. Számomra ez nagy lépés volt, mert
az egyetemen soha nem látunk olyant sajnálatos módon, hogy hogyan is néz ki egy
bírói végzés, illetve hogyan kell összeállítani egy bírósági idézést vagy
válaszlevelet, ami viszont fontos, mert miután kikerülünk egyből mély vízbe
dobnak és így nem fogok értetlenül állni a feladat előtt és nagy hibákat
véteni, mert a gyakorlat alatt ezt megtanultam. A KIFOR is igyekezett bevonni
jogász-szerű feladatokba, ugyanis azon a héten mikor megtanultuk hogyan is kell
egy bírósági válaszlevelet és idézést megírni, ők adtak nekem egy reális eset
kapcsán belül egy olyan feladatot, hogy ilyen dokumentumot szerkesszek, s ennek
nagyon örültem, mert az elméleti rész mellé rögtön gyakorlati rész is társult
és határozottan merem állítani, hogy ezt egy életre megtanultam és már minden
elemre oda tudok figyelni
Továbbá a bukaresti út volt a csúcspontja az egész
programban, az hogy annyi értelmes és “nagy” emberrel ismerkedhettünk meg és konkréttan
láthattuk, hogy gyakorlatban hogyan zajlik le egy bizottsági gyűlés, egy
törvény meghozása annak életbe léptetése, illetve meglévő törvények módosítása
nagyon izgalmas volt. Elméletben ez is teljesen másképp értettem meg, így
tisztul le igazán ha látom és megtapasztalom. Szenátortól elkezdve, képviselőn
át a titkárnőig mindenki türelmesen magyarázott és próbáltak mindenhova
eljuttatni és mindent megmutatni, de persze erre egy hét kevés de így is ez az
egy hét alatt úgy érzem annyit fejlődtem mint egyetemen 1-2 hónap alatt. A jogászok
akik a frakción belül dolgoznak megtanítottak interpellációt írni, illetve hogy
hogyan kell formális módon különböző érintett intézmények véleményét kikérni
egy új törvényjavaslat esetén. Ugyanakkor azt is megmutatták, hogy hogyan kell
egy törvényjavaslatot összeállítani, amikor megvan az ötlet. Részt vehettünk
élőben a frakciógyűlésen, adminisztratív és speciális jogi gyűlésen (ahol a
jelenlegi nagy port kavaró “Legile Justiției” módosítása volt a téma, amely
minket jövendőbeli jogászokat nagy mértékben érintett, mint a törvény tartalmát
illetően, mint az eljárásmódot illetően), plénumban és figyelemmel kísérhettünk
egy bizalmatlansági indítványt, amely viszonylag ritkán fordul elő és amelynek
minden részletét első kézből ismerhettünk meg. Ezenkívül ami nagyon lenyűgözött
az az Alkotmánybíróság volt, amely ugyancsak a Parlament falain belül üzemel és
ahol részt vehettünk hét tárgyaláson, utána pedig az egyetlen magyar
alkotmánybíróval, Varga Attilával tölthettünk el egy kis időt s ezáltal
megértettük mit fed az ő munkásságuk is. Utána pedig az egyik elsődleges segéd
magisztrátussal töltöttünk kis időt aki megtanította, hogy mi szerint dől el,
hogy melyik ügy publikus és melyik nem, milyen kategóriás dossziék vannak és
mik a kritériumok, illetve, hogyan néz ki náluk egy dosszié, mi kell benne
szerepeljen és mi szerint, mit számitásba véve hozzák meg döntéseiket, hogy
juthatunk ide és egyéb személyes tapasztalatokat. Nagyon izgalmas volt az
itteni aktivitásunk. Tehát egy hétig a politikai és a magas szintű bírósági
tevékenységet is részletesen és biztos kézből figyelhettük. Különösképpen
kiemelném Csoma Botond képviselő úrat, aki rengeteg időt és energiát ölt belénk
ottlétünk alatt, aki mindenhova megpróbált eljuttatni minket ahova belátást
akartunk nyerni, aki türelmesen magyarázott és tanítgatott minket és aki
megtanította, hogy a politika szép és érdekes lehet, ha nem hagyjuk
befolyásolni gondolatainkat a sajtó és a rosszakaratú emberek által. Ez a hét
után komolyan elkezdtem gondolkozni azon, hogy erre a pályára lépjek, egyre
jobban csábít és vonz. Ugyanakkor azt is megtanította nekünk egy kedves hölgy a
frakció irodából, hogy miből áll egy sajtós feladata, hogyan kell megfogalmazni
és megszerkeszteni egy cikket és azt minél több emberhez eljuttatni.
Igazán érdekes és tartalmas heteket tudhatunk a hátunk
mögött. Köszönöm a lehetőséget a KIFOR egyesületnek, illetve a COMUNITAS
alapítványnak, hogy létrejött ez a program és én részese lehettem, mert ezáltal
sok minden letisztázódott bennem és értelmet nyert, illetve sok új lehetőséget
véltem felfedezni, mint jövendőbeli jogász, amire eddig nem gondoltam, vagy
éppenséggel nem mertem gondolni. Építőkritikaként egy annyit jegyeznék meg így
befejezésül, hogy talán még tökéletesebb lenne ha az egyesület az intézményben
dolgozó személyekkel együtt több feladatot találna ki s adna, mert szerintem
elbírnánk nehezebbel és többel is, illetve a programot illetően ha kicsit
átláthatóbb és folytonosabb lenne, mint ahogy Bukarestben volt. Még egyszer
köszönöm a lehetőséget és bármikor szívesen részt vennék hasonló rendezvényeken
és programban, illetve segítenék megszervezni, így egy kis tapasztalattal most már.
Mikor az egyetemen hallottam, hogy intézményekben kell idén gyakorlatozzunk s
erről dolgozatot írni nagyon keserű szájízzel kerestem a lehetőségeket és ezen
a programon nagyon felcsillant a szemem és nagyon örülök, hogy részese
lehettem, mert igazán sokat fejlődtem s tanultam s mindezt lelkesen és így nem
csak egy száraz dolgozatom lesz, amely kötelező teher, hanem alig várom, hogy
kidolgozzam és az újonnan szerzett tudásom kamatoztassam.




