Réka is a KIFOR gyakornoka számol be a Kezd velünk a karriered programunkról!
Első alkalommal
mikor jártam a megyei tanácsnál jobban megismerhettem az addig számomra idegen
épületet valamint a működését, ami nagy segítségként szolgált az
elkövetkezőkben, mikor éppen a jogi emeleten tevékenykedtem, vagy egy hétfői
tanácsülésen vettem részt. Valamint már az első napon lehetőségem nyílt
megismerkedni Vákár István alelnökkel. A
két alkalommal, mikor a jogi osztályon gyakorlatoztam különböző iratcsomókat
tanulmányozhattam változatos témákban, olvashattam például a megye
köztulajdonában lévő javakról, a kolozsvári aréna kiaknázási lehetőségeiről. A
tanácsülésen pedig többek között a szavazás folyamatának lehettem tanúja
valamint megismerkedhettem Enyedi Tamás és Szőcs Endre tanácsosokkal.
A KIFOR és
Communitas Alapítvány által megszervezett szakmai gyakorlat utolsó állomása a
Parlament volt. A pár nap során, amelyet itt eltöltöttünk különböző szakmákba
nyerhettünk betekintést. Megfigyelhettünk, miből is áll egy képviselő
feladatköre, élőben követhettük az alkotmányjogból ismert bizalmatlansági
indítvány lépéseit, valamint egy frakcióülésnek is tanúi lehettünk. Szilágyi
Dóra mellett, aki a háznagyi irodában, mint tanácsos dolgozik jobban
átláthattam ezt az adminisztratív jellegű munkát, ahol többek között
törvénymódosító javaslatokat, interpellációkat fogalmaznak meg. Csoma Botond
képviselő pedig részletesen mesélt a Parlamentben létező rendszerről. Egy nap
az Alkotmánybírósághoz is ellátogattunk, ahol a gyűlés mellett Varga Attila
alkotmánybíróval is beszélhettünk szakmajáról, tapasztalatairól.
Az egész szakmai
gyakorlat egy nagy lehetőség volt arra, hogy a már megtanult ismereteket
gyakorlatban is végigkövethessem, illetve rengeteg új ismerettel gazdagodtam és
a kapcsolati hálóm is jelentősen kibővült. Köszönöm a lehetőséget!




