Lakásbérleti támogatást nyújtana az önkormányzat a hátrányos helyzetű lakosai számára

Átmeneti segítséget nyújtana a hátrányos helyzetű, társadalmilag kirekesztett személyek, illetve családok számára Kolozsvár önkormányzata: közvitára bocsátotta azt a tanácshatározat-tervezetet, amely alapján átvállalná a rászorulók lakásbérleti díjának egy részét. A határozattervezetet a társadalmilag hátrányos helyzetű személyek felzárkóztatását célzó törvényre alapozza az önkormányzat. A tervezettel kapcsolatos esetleges észrevételeket január 11-ig lehet benyújtani.

A tervezet szerint jogosultak lehetnek a
lakbérpótlékra a 26 év alatti, gyerekotthonból kikerült fiatal felnőttek; a
kolozsvári lakosként regisztrált hajléktalan személyek vagy családok, akik a
város területén élnek; az olyan, lakás nélküli személyek, akiknek egy vagy több
gyereke gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél él, de akik esetében kilátásban
van a család egyesítése; a családon belüli erőszak áldozatai, akik kolozsvári
lakosok. A lakbér-támogatást az önkormányzathoz tartozó Egészségügyi és
Szociális Igazgatóság költségvetéséből fedeznék a hatóságok.

A
támogatásra jogosultak feltételrendszere mellett a közvitára bocsátott
határozattervezet egy helyi érdekeltségű közmunkaterv elfogadását is magába foglalja. A lakbér-támogatási programban részt
vevő munkanélküli, de munkaképes személyek végeznének közmunkát egy bizonyos, a
támogatás függvényében megállapított óraszámban.

 A
segélyből csak azok a kolozsvári illetőségű egyedülálló személyek, vagy családok
részesülhetnek, akiknek havi nettó bevétele nem haladja meg a fejenkénti 1500
lejt. Nem részesülhetnek a segélyből azok a kolozsvári lakosként nyilvántartott
személyek, akik életvitelszerűen más helységben tartózkodnak.

 A
lakbér-támogatást igénylőknek eleget kell tenniük egy sor feltételnek: sem az
igénylők, sem családtagjaik nem lehetnek ingatlantulajdonosok, és nem élhetnek
egy önkormányzati szociális lakásban; nem adhattak el tulajdonukban levő lakást
1990 január 1-je után; lakásvásárlás vagy lakásépítés céljából sem részesülhettek állami
segélyben.

 A
támogatási kérés benyújtásakor az igénylőknek egy formanyomtatványt kell
kitölteniük, aminek kielemzésekor az elbíráló bizottság megállapít egy bizonyos
pontszámot. Az elért pontszám alapján a gyermekotthonból kikerült igénylők 900
vagy 1200 lejes támogatást kaphatnak, a családon belüli erőszak áldozatai,
illetve a hajléktalanok legtöbb 1400 lejes támogatásban részesülhetnek. A
támogatást a lakástulajdonos számlájára utalja át a Szociális és Egészségügyi
igazgatóság.

Oláh
Emese alpolgármester elmondta, a törvény értelmében mindenkit megillet a
lakáshoz való jog, ehhez képest Kolozsvár önkormányzata évtizedek óta nem tudja
biztosítani az igényeknek megfelelő számú szociális lakást.

„2014-ben, Kolozsváron a 2011-es népszámláláskor
nyilvántartásba vett közel 130 ezer lakásnak a 1,5%-a, összesen 1554 lakás volt
állami tulajdonban, ebből 174 az ANL program keretében épült, 1368-at szociális
lakásként, és tizenkettőt szükséglakásként tartott számon az önkormányzat.
Jelenleg mintegy 400 kérelmező vár évről-évre szociális lakásra, de mindössze
tucatnyi lakást oszthat ki az önkormányzat. Noha növelni próbáljuk a szociális
lakások számát, nem tudunk lépést tartani az igénylések számával. Éppen ezért
kerestünk
alternatív megoldást a problémára” – mondta az alpolgármester. Kiemelte, a
támogatás mellett a kedvezményezettek szociális helyzetük jobbítását célzó
támaszban is részesülnének, ami elősegítené a társadalmi-gazdasági
felzárkózásukat. „Mind szociális, mind foglalkoztatási és oktatási téren
felzárkóztató támogatás nyújt az önkormányzat szociális igazgatósága, mert az a
cél, hogy a segélyben részesített családok és személyek idővel saját lábukra
állhassanak” –
mondta Kolozsvár alpolgármestere.